2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Turisztikai fejlesztéseket adtak át a Balaton-felvidéken

430

Mintegy 400 millió forint uniós forrásból fejlesztettek és bővítettek a Salföldi Majorban, a Hegyestű geológiai bemutatóhelyen, a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpontban és Balatonfüreden a Lóczy-barlangnál.

A Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban elnevezésű projekt átadóünnepségét a Salföldi Majorban tartották kedden.

Az ünnepségen Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta: tavaly nyáron 10 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, ennek 40 százalékát a Balaton térségében. Mint mondta, idén nyáron is a hazai turisztikai célpontok felértékelődésére számítanak, ezt célozzák az átfogó fejlesztések is.

A Balaton térségében nyaralók többsége az aktív turizmus felé fordul, vagyis szívesen túrázik, biciklizik, vagy például állatbemutatókon vesz részt.

Az ilyen jellegű programokat egyebek közt a nemzeti parkokban találják meg.

Egy közelmúltban végzett közvéleménykutatás alapján az elmúlt három évben 15 százalékkal nőtt a nemzeti parkok ismertsége. Míg 2018-ban a válaszadók 79 százaléka ismerte a nemzeti parkok valamelyikét, addig 2021-ben már 94 százalékra nőtt az arányuk. A válaszadók 98 százaléka kiemelten fontosnak tartja a védett területek meglétét.
Az államtitkár felidézte: folyamatosan zajlanak a térségben a turisztikai fejlesztések, egyebek mellett 2011-ben megújult a tihanyi Levendulaház, 2012-ben megépült a bakonybéli Pannon Csillagda, a tapolcai Tavasbarlang víz alatti világítással gazdagodott.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy idén májusra megújult a Salföldi Major fogadóépülete, a nemzeti park élővilágát bemutató egyedi pihenőpadokat, interaktív hangos táblákat telepítettek, új játékelemekkel bővítették a játszóteret, megújult az állatsimogató és az állatkennelek a Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban című projekt keretében.

Az uniós fejlesztéseken kívül önerős beruházások is megvalósultak a Salföldi Major területén, bővült a játszótér, gyógynövény- és fűszerkertet létesítettek, pergolát helyeztek el.

Ugyancsak a projekt részeként új látogatóközpont épült Balatonfüreden a Lóczy-barlangnál beltéri és szabadtéri interaktív kiállítással, bemutató tanösvénnyel.

Ezenkívül akadálymentesítették a Hegyestű geológiai bemutatóhely fogadóépületét, megújultak a tereplépcsők és korlátok, új játszótér épült, kültéri pihenőágyakat, padokat és asztalokat helyeztek el. A beruházás részeként a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpontban többnyelvűvé fejlesztették az audioguide-rendszert és napvitorlával árnyasították a játszóteret.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője