2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Augusztus végére halasztották a Gerecse 50 teljesítménytúrát

622

Újra elhalasztják az egyik legismertebb hazai teljesítménytúrát, a nagymúltú Gerecse 50-et – közölte a Magyar Természetjáró Szövetség. A járványügyi szabályok alapján szabadidős tömegsport eseményt egyelőre nem lehet tartani, így a szervezők újabb időpontot jelöltek ki.

Az utolsó augusztusi hétvégére, vagyis augusztus 28-ra és 29-re áttett teljesítménytúra kétnapos lesz, szombaton az 50 kilométeres távon, vasárnap a 10 kilométeres, a 20 kilométeres és a 30 kilométeres távon indulhatnak útnak a túrázók.

A tatabányai rajt-cél helyszínen a szervezők érintkezésmentes rajtoltatást szerveznek, az erdei ellenőrzőpontokon is digitális ellenőrzést vezetnek be, előtérbe helyezve a teljesítménytúrázók egészségének maximális védelmét.

A kétnapossá nőtt közösségi eseménnyel a Gerecse erdeinek terhelését is minimalizálni szeretnék a szervezők, a rendezvényre ugyanis nyolcezer nevezőt várnak.

Bővebb információ az esemény honlapján érhető el.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője