2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

A szállodaszövetség üdvözli az adókedvezményekre vonatkozó javaslatot

422

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) örömmel üdvözli a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait, miszerint szükséges lenne a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítása és a reprezentációs költségek után fizetendő adók közül a szociális hozzájárulási adó elengedése év végéig.

A szakmai szervezet bízik abban, hogy a Pénzügyminisztériumnak, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak benyújtott további, az ágazat sikeres újraindulását segítő intézkedések is tárgyalás alapjául szolgálhatnak a közeljövőben. Bíznak a tárgyalások sikerében és a több ezer munkavállaló, vállalkozás, család megélhetését biztosító iparág támogatásában.

Varga Mihály pénzügyminiszter az NVT hétfői ülését követően jelentette be: a turizmus és vendéglátás újraindítását segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítását, adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a versenyképességi tanács. A testület konkrét javaslatokat készített elő a kormány számára. Magyarország átoltottsága kiemelkedő Európában, ezzel lehetőség nyílt a gazdaság újraindítását támogató intézkedések megtárgyalására.

A turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítása 10 milliárd forintot hagyhat a cégeknél. Javaslatot tettek a Szép-kártya juttatás munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mentességének meghosszabbítására, ami szintén 10 milliárdot hagyhat a cégeknél. Javasolják még a reprezentáció és üzleti ajándék szochójának év végéig tartó felfüggesztését, amely körülbelül 15-20 milliárd forintos segítséget jelenthet majd a vállalkozói szektornak.

Második javasolt intézkedéskörnek nevezte a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat több tízmilliárd forinttal segítő intézkedéseket. Fizetési kedvezményekre tesznek javaslatot az adófizetésben. Példaként említette a pótlékmentes fizetési halasztást. Javasolják a kis és középvállalkozások gyorsabb áfa-visszatérítésének fenntartását az év végéig, ahogyan a negatív adóalappal rendelkező energiaellátók jövedelemadó-alapjának csökkentésére is javaslatot tesznek.

A harmadik célzott ügykörnek nevezte Varga Mihály a kormány azon célját, miszerint amennyi munkahelyet a vírus elvett, annyit hozzanak létre. Ezt segítheti a tanácsnak az a javaslata, miszerint a szocho-kedvezmény a jelenlegi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is igényelhető lenne. Ez 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban.

(Forrás: realista.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője