Friss hírek

Turizmus

Virágba borult Budapest legszebb sétánya

Virágba borult Budapest legszebb sétánya

Eseményfigyelő 1023

Nemrég még a Gellért-hegyi mandulafa volt a fotósok kedvenc helyszíne, de most már a Budai Várba érdemes ellátogatnia azoknak, akik virágzó fák árnyékában szeretnének sétálgatni. Még nem késő meglátogatni Budapest legszebb sétányát idén tavasszal!

Hétköznapi csoda a Budai Várban

Nincs is szebb annál, mint amikor tavasszal virágba borul a természet. Szerencsére a budapestieknek sem kell kimaradniuk ebből az élményből, sőt még a városhatárt sem kell átlépniük, hogy kiélvezzék a természet ébredését. Pár héttel ezelőtt még a Gellért-hegyen található mandulafa volt a fővárosi sétálók kedvenc zarándokhelye, most pedig a japán cseresznyefa virágzásának időszaka jött el, amit a Budai Várban lehet teljes pompájában megcsodálni.

setanyarp2

Aki káprázatos, rózsaszín virágba borult fák alatt szeretne sétálni, annak most érdemes meglátogatnia a Budapest első kerületében, a budai Várnegyed dél-nyugati oldalán húzódó Tóth Árpád sétányt.

(Forrás: femcafe.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden