2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Március 16-tól részlegesen nyithatnak a budapesti gyógyfürdők

509

Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák az úgynevezett gyógyászati egységeket. Ezt azért tehették meg, mert a cég valamennyi dolgozója – így például a kasszás és a ruhatáros is – egészségügyi dolgozónak számít - írja a Telex.hu.

A Telex kérdésére Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója elmondta, annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek, és várhatóan követik majd az osztrák példát. Ausztriában ugyanis már a beérkező vendégeket is tesztelik.

Miután Orbán Viktor tavaly november 11-én minden korábbinál szigorúbb intézkedéseket jelentett be, a gyógyfürdőknek is be kellett zárniuk. A fürdőkben jelenleg járóbeteg szakellátás sem folyik, mivel az NNK szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket. A tervek szerint a fürdőkben március 16-tól nyitják meg a gyógyászati egységeket, hogy „a rendeletben engedélyezett kezeléseket” újra igénybe lehessen venni.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője