2025. december 3., szerda - Ferenc

Turizmus

Új dimenziót nyit Csurgó egészségturisztikai beruházása

351

Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón; a 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme 2,96 milliárd forint kormányzati támogatást kap – közölte Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, a somogyi város eddig több mint 4 milliárd forintot fordított a beruházásra. A pénzből uszoda épült, megújult a sportcsarnok és annak parkja, megkezdődött az élményfürdő, valamint a szálloda építése. Az újabb forrás az utóbbi két létesítmény kivitelezésének befejezésére nyújt lehetőséget.

Füstös János, Csurgó polgármestere a sport- és turisztikai komplexum kialakítását a legnagyobb projektnek nevezte a város történetében.

Rámutatott, hogy a helyi NB I-es férfi és NB I/B-s női kézilabdacsapatnak is otthont adó sportcsarnok a felújítást, bővítést követően ezer ember befogadására és nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmassá vált, az uszoda versenymedencével, termálvizes medencékkel és egyebek mellett szaunavilággal várja a látogatókat.

A beruházás harmadik ütemében épülő ingatlanegyüttesben a szálloda négycsillagos, 40 szobás lesz, mellette egy 62 férőhelyes ifjúsági szállásegységet is kialakítanak, az élményfürdőben öt medence és gyógyászati részleg kap helyet – emelte ki a polgármester.

Úgy véli, a komplexum „nagy turisztikai attrakció” lesz, amely országos ismertségre is szert tehet a csendet, nyugalmat, a kevésbé nagy tömegeket vonzó rendezvényekre, látványosságokra kíváncsi turisták körében, akik így 4-5 napot is eltölthetnek a térségben.

Füstös János megjegyezte, hogy a fejlesztés hiánypótló, Csurgó korábban – a megfelelő számú és színvonalú szálláshely nélkül – kénytelen volt a környező településeken elszállásolni kulturális- és sportrendezvényekre érkező vendégeit.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese megjegyezte: Csurgó egészségturisztikai beruházása „új dimenziót nyit” a város és térsége turisztikai életében: bővül a szálláskapacitás, lehetővé válik a hosszabb időtöltés és nőhet a külföldi vendégek száma.

Szólt arról, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére sem álltak le a turisztikai fejlesztések. A csurgói azon projektek egyike, amelyek az újraindulást követően hozzájárulnak az ágazat versenyképességének fokozásához, a belföldi vendégek „megszólításához", a külföldiek visszatéréséhez, vagyis a gyorsabb regenerálódáshoz.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője