2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Turizmus

Az El Camino helyett Magyarország legszebb vidékeit járd végig!

460

A korlátozásokkal teli időszak remek alkalmat biztosít arra, hogy felfedezzük a minket körülvevő csodálatos tájakat. Mindezt igazán kemény teljesítménytúrák keretében is megtehetjük; mutatjuk, merre érdemes túrázni minden évszakban.

Sárvár-Sümeg

Az Országos Kéktúra leghosszabb síkvidéki szakasza során hetvenkét kilométert tehetünk meg Sárvár és Sümeg között. Az útvonal gyakorlatilag néhány kisebb kemenesháti emelkedőt leszámítva lapos területen és a Kisalföld legszebb kistelepülésein vezet keresztül.

A túra során csodálatos erdei kiskápolnát fedezhetünk fel, tanösvényeken haladva ismerkedhetünk meg a régió élővilágával, a Szajki-tavakat követően pedig már a horizonton egyre inkább kibontakozik a sümegi vár, hogy megmutassa célállomásunkat, egyben akár egy következő túra, a Bakony bejárásának kiindulópontját is.

Balaton körtúra

A Balaton télen-nyáron élményeket tartogat, ráadásul a kirándulni vágyók is bőségesen találhatnak maguknak hosszabb-rövidebb útvonalakat. A leghosszabb, huszonegy szakaszból álló Balaton körtúra állomásai egy-egy nap alatt teljesíthetők, az érintett ellenőrzőpontokon pedig bélyegzővel igazolhatjuk áthaladásunkat.

magyartura2

A túra különlegessége, hogy nemcsak gyalogosan, hanem sítalpon is teljesíthető megfelelő időjárási körülmények esetén.

Kéktúra: Írott-kőtől Hollóházáig

Az Országos Kéktúra 1168 kilométeres útvonala az Írott-kőtől indul és Hollóházánál ér véget. A Kéktúra huszonhét szakaszra osztható, melyek között több mint hetven kilométeres és alig tizennégy kilométeres táv is megtalálható, szintideje pedig 332 óra körül mozog.

magyartura3

A változatos tájon végighaladó, hol kifejezetten kemény emelkedőkben bővelkedő, majd pihentető sík terepen haladó túrát évente nagyságrendileg kétszázan teljesítik.

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra

Az Írott-kő és Szekszárd között futó túraútvonal 541 kilométer hosszú és Dél-Dunántúl legszebb dombvidékén vezet keresztül.

magyartura4

Utunk során rácsodálkozhatunk a néhol felbukkanó Balatonra, megpihenhetünk az ország legjobb pincészeteinél, felfedezhetjük az abaligeti cseppkőbarlang rejtett kincseit, a Dombay-tavat, vagy éppen a Mecsek kalandos szurdokvölgyeit.

Túraévet írunk

Idén minden eddiginél többen vághatnak neki az extra hosszú teljesítménytúráknak és a többnapos kirándulásoknak, hiszen így biztonságos körülmények között, a természetben, aktív pihenéssel tölthetik szabadidejüket. 2021 az epikus túrák éve lesz. Legyen szó teljesítménytúráról vagy hosszútávú kerékpáros kihívásról, páratlan élményben lehet részünk. Összegyűjtöttük a hét legfantasztikusabb kiránduló-útvonalat az öreg kontinensről.

(Forrás: roadster.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője