2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Turizmus

A Börzsönyben is jár a Kajla kisvasút szeptembertől

671

Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz, így a Dunakanyarban újabb Kajla kisvasúttal találkozhatnak a családok – jelentette be a kormányszóvivő Márianosztrán.

Szentkirályi Alexandra a sajtótájékoztatón kiemelte: sikeres nyarat zárt a gyerekeknek augusztus végéig díjmentes utazást biztosító Kajla kampány.

Augusztus közepéig több mint 30 ezren éltek a lehetőséggel, és jelenleg csaknem félmillió Kajla útlevél van forgalomban. A pecsétgyűjtés, a karikák gyűjtése a tanév kezdésével sem ért véget, hiszen a legtöbb helyszín egész évben látogatható, a családok országszerte 150 helyszínen kedvezményeket vehetnek igénybe, közel 300 helyen pedig pecséteket tudnak gyűjteni. Elmondta: a Magyar Turisztikai Ügynökség tárgyal a Magyar Természetjárók Szövetségével, hogy a legkisebbek mellett az idősebb gyermekek számára is izgalmas kirándulási lehetőségeket biztosítsanak.

Szentkirályi Alexandra kitért rá: a vírushelyzet miatt idén különösen felértékelődnek a belföldi turisztikai lehetőségek. Idén 1,2 millió vendég pihent idehaza, ez a múlt évhez képest 160 ezres emelkedés.

Rétvári Bence, az EMMI államtitkára többek között arról beszélt, hogy a National Geographic múlt évi gyűjtésében a világ száz turisztikai álomcélpontja között volt a Márianosztrán is áthaladó Kék Túra útvonal olyan célok között, mint a Grand Canyon vagy a Maldív-szigetek.

A Szob-Márianosztra-Nagyirtáspuszta-Nagybörzsöny útvonalon közlekedő új Kajla kisvasút szeptembertől szombaton és vasárnap, a nyári időszaktól pedig majd csütörtöktől vasárnapig vehető igénybe.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője