2024. március 29., péntek - Auguszta

Turizmus

10 bakancslistás vízesés Magyarországon, amely képeslapért kiált

917

Szuper családi kirándulási célpontjai lehetnek ezek a vízesések, amiket még a legapróbbak is élvezni fognak.

A lenti listában találsz olyan vízesést, amely az egykori betyárok kincseit rejtő, vadregényes tájon bújik meg szerényen, és olyat is, amely a teraszos elrendezéséből adódó, csodaszép képeslaplátványa miatt lett címlapfotó sztár. Ajánlunk olyan vízzuhatagot, amely Budapestről csupán egy karnyújtásnyira található, és olyat is, amiért hosszabban kell ugyan utazni, cserébe viszont "Magyarország Svájcaként" emlegetett, idilli, hegyvidéki falut és annak csodaszép környezetét ismerhetitek meg.

1. Alsó- és Felső-vízesés - Mátra

Távolság Budapesttől: 95 kilométer

Mátrakeresztesről körülbelül 20 perces gyaloglással érhető el a két, közel 4 méter magas vízesés, amelyet még az úti könyvek is elfelejtenek megemlíteni. A hangulatos útvonal - mesés, varázserdők hangulatát idéző látványával - minden gyereket ámulatba ejt, utunk során borostyánkővel benőtt sziklafalak, mohás sziklatömbök, békésen csordogáló patak mellett haladunk el. A túra végig jól járható és kijelölt útvonalon halad, több helyen közepes nehézségű emelkedők és sok szép panoráma tarkítja. A kirándulásra gyerekkel szánjunk rá egy teljes napot.

2. Ilona-völgyi vízesés - Mátra

Távolság Budapesttől: 85 kilométer

A Parádfürdőn található Magyarország legmagasabb természetes vízesése, amely 10 méterről egyetlen alábukással zuhan lefelé. Legszebb arcát a Sándor rét felől engedi megmutatni az őt hosszasan csodálóknak. Ha kifejezetten a vízesés bő vízzuhatagára vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes erős csapadék után felkeresnünk ezt a kellemes természeti látványosságot. Az 5 kilométer hosszú túrát Parádfürdőről indítsuk a zöld körjelzésű útvonalon.

3. Ördögmalom-vízesés - Visegrádi-hegység

Távolság Budapesttől: 45 kilométer

Visegrádot elsősorban a Fellegvár miatt keressük fel a gyerekekkel, de ha már itt járunk, érdemes őket a természetjárás örömeibe is bevezetni. Visegrádtól 2,5 kilométerre található a páratlan látványú Ördögmalom-vízesés, amelynek már a neve is felébreszti a gyerekek fantáziáját. A legömbölyített andezit darabokon 25 méter magasról zúdul alá a víz.

Nagyon látványos, ahogy a csobogó patak az évezredek során kivájta magának a kővályút az andezittufa-lépcsőben. Kisebb gyerekekkel érdemesebb a rövidített útvonalat választani. A helyszín Visegrád felől a Telgárhy-rétig, a Bertényi Miklós Füvészkertig műúton is könnyen elérhető, ahol az autót le lehet parkolni.

4. Dömörkapu - Visegrádi-hegység

Távolság Budapesttől: 30 kilométer

A fővárosi családok népszerű kirándulóhelye, a babakocsival is könnyen bejárható, Szentendréhez közeli Dömörkapu. A változatos útvonal a Bükkös-patak mentén halad, a könnyű séta során erdei fahidakkal, barlanggal, forrásokkal találkozhatunk. A vízesésnél a Bucsina-patak vize zubog le 7 méter magasból.

Több népszerű kirándulási célpontot találunk még a környéken, mint például a Lajos-forrást, a Holdvirág-árkot vagy a Vasas-szakadékot.

5. Jegenye-völgyi vízesés - Budai-hegység

Távolság Budapesttől: 20 kilométer

A Budai-hegység legjelentősebb vízesését Solymáron találjuk, amelyet az Alsó-Jegenye-völgyben futó Paprikás-patak táplál. A vízesés felkeresését a Rózsika-forrás, a közeli Szarka-vár meglátogatásával tehetjük teljessé. A túra babakocsival is bejárható körülbelül 1 óra alatt.

6. Rám-szakadék

Távolság Budapesttől: 40 kilométer

Dobogókő és Dömös között található hazánk egyik legizgalmasabb természeti látványossága, legkedveltebb kirándulóhelye, a csobogástól hangos Rám-szakadék. A meredek sziklafalak minden gyereket és felnőttet lenyűgöznek, a szakadékon keresztülzúduló Rám-patak a Szőke-forrás völgyében a Malom-patakba torkollik.

A szakadék bejárása során vasláncokon, meredek létrákon közlekedhetünk, amit a gyerekek különösen élveznek. Korábban mind a két irányból bejárható volt az útvonal, mára azonban a torlódások elkerülése miatt "egyirányúsították".

Gyerekekkel csapadékos, sáros idő esetén semmiképpen se induljunk el, velük inkább a kényelmes és száraz késő tavaszi, illetve nyári időpontokat válasszuk. Nagy mozgásigényű, sportosabb beállítottságú gyerekekkel induljunk csak útnak, azok a gyerekek, akik nem szeretnek kapaszkodni, mászókázni, nincs kedvükre a hosszabb séta, nagymozgásban ügyetlenek, bizonytalanok, velük inkább más, könnyebb túrát válasszunk, és semmiképpen ne ezt.

7. Római-fürdő vízesés - Bakony

Távolság Budapesttől: 110 kilométer

A Keleti-Bakony vadregényes, egykoron hírhedt betyárok búvóhelyéül szolgáló tájai között találjuk a Gaja-szurdokot. Itt csodálhatjuk meg a Gaja-patak sziklái közül kiáradó Római-fürdőt. A vízesést több kisebb vízesés alkotja. A Római-fürdő katlanját, a szurdokot felülről érintő kék jelzésű útvonalról érhetjük el. Túránkat Bakonynánáról érdemes indítani.

Gyerekeknek elmesélhetjük azt is, hogy a legendás betyárok ide, a Bakony belsejébe rejtették el kincseiket, amit a kutatók azóta sem találtak meg. Nem messze a vízeséstől találunk egy hírhedt bakonyi betyárról elnevezett, Savanyú Jóska-barlangot. A közelben a Vadalmás- vagy Szerelem forrás mellett piknikezhetünk.

8. Lillafüredi vízesés - Bükk

Távolság Budapesttől: 200 kilométer

Miskolchoz tartozó Lillafüreden található Magyarország legmagasabb vízzuhataga. Maradandó élményt nyújt a gyerekekkel is könnyen teljesíthető útvonal. A hazai rekorder 20 méter magasból ontja az alatta elterülő sziklákra a csodaszép vízfátyolát. A vízesést a Szinva-patak táplálja, amely eredetileg a Hámori-tóba torkollott, ám a Palotaszálló építésekor a vizet elterelték, és vízeséses, függőkert teraszos sétányt alakítottak ki. A vízesés lábánál nyílik az Anna-barlang bejárata, ahova biztonságosan le tudunk mászni.

9. Fátyol vízesés - Bükk

Távolság Budapesttől: 180 kilométer

A Szilvásvárad közelében található Szalajka-völgyi Fátyolvízesés a hazai családok egyik legkedveltebb kirándulási célpontja. Népszerűségét a mésztufagátak alkotta teraszokon lehömölygő, látványos vízáradatának köszönheti. A víztömeg 19 méteren keresztül, összesen 28 lépcsőfokon zubog keresztül.

A mesés táj a vízesésen túl még rengeteg felfedeznivalót tartogat. Látogassunk el a Szikla-forráshoz, a pisztrángos tavakhoz, utazzunk egyet a kisvasúttal. Az Istállós-kő ősemberbarlang vagy a Gloriette tisztás mind itt találhatók a közelben. A Szabadtéri erdei iskola egy mesés erdei játszótér, ahol játékosan ismerkedhetnek meg a gyerekek a környék élővilágával.

10. Ferde-vízesés, más néven Tündér-lépcső - Mecsek

Távolság Budapesttől: 185 kilométer

Kisújbánya és Óbánya között húzódó völgyszorost tartják Magyarország legromantikusabb szurdokának, ahol a Mecsek leglátványosabb zúgója, a Ferde-vízesés, más néven Tündér-szikla található. A könnyen teljesíthető, hangulatos erdei ösvényeken át vezető túrát Magyarország Svájcaként emlegetett Óbányáról indíthatjuk.

Érdekessége, hogy a vulkanikus tevékenységek miatt kibillent a mészkőréteg, ezért valóban "ferdén" csobog le a patak. Csodálatos környék, telis-tele látványossággal, természeti kincsekkel - emiatt kihagyhatatlan bakancslistás hely!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details