2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Újra jár a Castle Bus a Budai Várnegyedben

928

Július 3-tól újra várja a Budai Várnegyedbe látogatókat az Official Budapest Castle Bus csapata. A cég a koronavírus miatt március elején függesztette fel működését.

Mostanra Közép- és Nyugat-Európa utazói elkezdték feltérképezni az idén nyáron elérhető, biztonságos desztinációkat, és Budapest ebben a megvilágításban is kiemelkedő helyen szerepel, amihez az Official Budapest Castle Bus is igyekszik hozzájárulni szolgáltatásával – tájékoztatták szerkesztőségünket.

"Fel kellett ismernünk, hogy fővárosunkba látogató belföldi és külföldi turisták prioritásai megváltoztak, a korábban már ismert szempontok mellett fokozott egészségügyi tudatosság határozza meg döntéseiket" – fogalmaztak. Ehhez igazodva a cég kollégái, rendszeres egészségügyi ellenőrzés mellett, kezüket és eszközeiket rendszeresen fertőtlenítve várják a vendégeket. A járat indulásánál minden utas rendelkezésére áll kézfertőtlenítési lehetőség, illetve mindenkinek, aki igényli, ingyenes szájmaszkot biztosítanak.

Tájékoztatásuk szerint az I. kerületi lakosok részére, lakcímkártya felmutatásával, illetve Budapest Kártyával rendelkező belföldi és külföldi utasok részére korlátlanul és ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásuk.

Az Official Budapest Castle Bus csendes, tisztán elektromos hajtású panorámakisbuszai többnyelvű audio guide-dal továbbra is a Clark Ádám téri buszmegállóból indulnak a Várnegyedbe a hét minden napján.Rutinos sofőrjeik a városnézéshez, illetve fényképezéshez ideális sebességgel mutatják be a világörökség részét képező negyed történelmi helyszíneit.

Nyitva tartás: minden nap 09:30 és 16:00 óra között.

(Forrás: turizmus.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője