2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Turizmus

Élmények két keréken: a Balatoni Bringakör

1275

Rengeteg jó élmény és szuper látnivaló vár azokra, akik belevágnak a nagy kalandot jelentő balatoni tókerülésbe.

Szakemberek szerint ebben az esztendőben kiemelkedően sokan fognak kerékpárra ülni a hazai tájakon, mivel sokan itthon töltik majd el a szabadságukat. Korábban elképzelhetetlen népszerűségnek örvend a kerékpározás az utóbbi néhány esztendőben. Sokan egyenesen úgy fogalmaznak, hogy az utóbbi években valódi bringás forradalmat éltünk át, miáltal komoly biciklis nemzetté fejlődött a magyar.

Ha körülnézünk a Balaton vidékén, nem is vitathatók a fenti állítások, mert az amatőrtől a profikig, az ovisoktól az idősekig szinte mindenki nyeregbe pattan és teker amerre csak lehetséges. Az új módinak megfelelően egyre inkább kifejlődik a Balaton vidékének kerékpáros infrastruktúrája is. 2021 folyamán fejeződik be a 220 kilométer hosszú Balatoni Bringakör teljeskörű felújítása, melynek sok szakaszával már hamarabb is elkészültek az építők. A felújított szakaszokat kiszélesítették, burkolatukat szilárdabbá tették, új pihenőhelyeket alakítottak ki és részletes információs táblákat is kihelyeztek a kialakított pihenőhelyeknél.

A tó körül egyre több szállásadó és szolgáltató is felismerte már a kerékpározásban rejlő lehetőségeket, így egyre jobb minőségű szolgáltatások közül lehet válogatni a Balatoni Bringakör mentén. A további fejlesztési tervek között szerepel még egy új közbringa rendszer indítása, valamint a további 800 kilométer kapcsolódó túraútvonal mellett a Budapest-Balaton kerékpárút teljes kiépítése is.

bringakor

Balatoni Bringakör:

Nagyon sokan szeretnék körbetekerni a Balatont, ami az edzettebbeknek egynapos programot jelent, de a kevésbé gyakorlottak is képesek teljesíteni, ha több napot szánnak rá. A teljes táv 205 km, melynek során összesen 650 méter szintkülönbséget kell legyőzni. Sokan egyedül, vagy barátokkal vágnak neki a programnak, de akár gyerekes családok is nekivágnak a legnépszerűbb hazai kerékpáros kihívásnak. Különösen akkor élvezetes program a Balaton megkerülése, ha nem sietünk, és átadjuk magunkat a táj szépségének és itt-ott szünetet tartva meg is ismerkedünk az útba ejtett településekkel. Különösebb nehézségek nélkül akár egyhetes programot is csinálhatunk belőle. Ha valaki mégis egyszerre szeretné megcsinálni a balatoni tókerülést, érdemes előtte jól felkészülnie rá, mert főleg az északi parton nehéz szakaszok is előfordulnak. Szükség esetén igénybe vehetjük az egyre népszerűbb az e-bikeokat is, amik emelkedőkön plusz tolóerőt biztosítanak a résztvevőknek, de az sem elvetendő gondolat, hogy Néhány helyen megállva távolabb is elmerészkedünk a tótól és újabb szép területeket ismerünk meg. Választékból a tó egyik részén sem lesz hiány, de szinte bárhol megállhatunk strandolni is, ha épp hűsölni támad kedvünk!

A kerékpáros turizmus fejlődését a balatoni bringakölcsönzőkön kívül az is segíti, hogy vonattal már régóta lehetséges a kerékpárok szállítása és egyre több helyen lehet kerékpárkölcsönzőket és szerviz pontokat is találni. Egyre több kerékpározást segítő applikációt is letölthetünk az okostelefonunkra.

(Forrás: cartourmagazin.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője