2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

Turizmus

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Felüdülés testnek és léleknek az ország legújabb gyógyfürdője

837

Céljuk egy komplex egészségcentrum kialakítása.

A Penészleken található Ligetalja Termálfürdő tavaly kapta meg a hivatalos gyógyfürdő minősítést, ezzel jelenleg ez a fürdő az ország legújabb minősített gyógyfürdője.

Az eldugott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban, Penészleken lévő gyógyfürdő területe 27 éve került magánkézbe. A tulajdonos már a kezetekben tisztában volt azzal, hogy az ottani adottságoknak, az agyagos talajnak köszönhetően a talajvíz nem folyik el. Létrehozták így a Dózer névre “keresztelt” horgásztavat, mely az egész objektum történetének kezdetét jelentette.

A szabadidőpark folyamatos fejlesztései közben szabadtéri strandot, szálláshelyeket alakítottak ki. Geológiai méréseket is végeztek, de nem gázt, hanem 1150 méter mélyen fekvő termálvizet találtak, mellyel a termálfürdő kialakítása is megkezdődhetett. 2010-ben pályázati támogatásoknak köszönhetően jelentős fejlesztések történtek, majd hosszadalmas procedúrát követően 2019-ben gyógyfürdő minősítést kapott a Ligetalja Gyógyfürdő, mely ezáltal Magyarország legújabb, “legfiatalabb” gyógyfürdője.

A penészleki gyógyvíz kalciumos, nátriumos, hidrogén-karbonátos, magas sótartalmú víz, mely csontokra, ízületekre, tehát mozgásszervi betegségekre kiváló. A gyógyvizes medence hőfoka 38 Celsiu fokos, a forró vizes termál medencében pedig 40 fokos a víz.

A gyógyvízzé minősítés folyamatával együtt számos új szolgáltatást vezettek be. Ma már víz alatti gyógytorna, iszapkezelés, gyógymasszázs is várja a látogatókat, olvasható a Ligetalja Gyógyfürdő és Termálszálló weboldalán.

penesz

Céljuk egy komplex egészségcentrum kialakítása, melynek keretében a lézerterápia, a mágnesterápia, a Bemer-ágy és TENS jótékony hatásainak megismertetését is célul tűzték ki. Szlogenjük:

Az élet csak arra vár, hogy megnyíljunk csodái előtt, hogy érdemesnek érezzük magunkat mindarra a jóra, amelyet számunkra tartogat.

A gyógyfürdőzés jótékony hatásának élvezete mellett a penészleki parkban minden korosztály megtalálja a kedvére való elfoglaltságot a vízibiciklizéstől kezdve a kerékpározáson és túrázáson át a strandfürdőzésig. Ahogy itt mondják, a hely a testi és lelki feltöltődés, a nyugalom szigete, aki pedig nem hiszi, az járjon utána.

Forrás: sokszinuvidek.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője