2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

2,5 milliárdos MTÜ-támogatást kap a Gyulai Várfürdő

766

A Gyulai Várfürdő még az idén 2,5 milliárd forintos támogatást kap a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a medencék felújítására – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a békési fürdővárosban. A forrásból három szabadtéri medencét, valamint az úgynevezett favázas épületet újítják fel...

...bővítik a meglévő gyerekmedencés részt és az egyik termálmedencét. A beruházásnak 2021 végére kell elkészülnie – húzta alá a vezérigazgató.

Guller Zoltán elmondta, Gyula évek óta a tíz leglátogatottabb város egyike a belföldi turizmusban, a vendégéjszakák számának növekedése nagyobb a magyar átlagnál. Reményét fejezte ki, hogy a forrás révén a békési fürdőváros további egy-két helyet léphet előre a TOP10-es listán.

gyulaifurdo

A vezérigazgató emlékeztetett, a magyar turizmus növekedési adatai meghaladják az európai uniós és a világátlagot. Jelenleg mintegy ezer turisztikai célú fejlesztés zajlik az országban, soha ennyi nem volt még.

A turizmus a hazai GDP 11 százalékát adja, évente 10 százalékkal bővül, ez a növekedés várhatóan idén is megvalósul. Az ágazat 400 ezer embernek ad munkát.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője