2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Turizmus

Ősszel is 30 fokos ez a magyar tó

859

Hévíz igazi kis ékszerdoboz a Balaton közelében, a nyári időszakban is kedvelt turista célpont, ősszel azonban egy másik, nyugodtabb arcát mutatja a pihenni vágyóknak, így ebben az évszakban is érdemes mindenkinek meglátogatni. Ősszel a komplex, hévízi tradicionális kúra miatt választanak bennünket a vendégek.

Ez a kúra 220 éves múltra tekint vissza, teljesen egyénre szabott kezelést jelent. Mindenkinek a saját fizikai állapotához igazítva ad egy kúratervet, minden esetben orvosi konzultációval és orvosi felügyelet mellett.

A kúra alapeleme természetesen a hévízi gyógyvíz, emellett iszappakolás, súlyfürdő és a kiegészítő balneoterápiás kezelések, masszázsok, gyógytorna vehető igénybe

– mondta el Horváth Orsolya, a helyi turisztikai egyesület elnöke, a Hévízi Turisztikai Non-profit Kft. ügyvezetője a LikeBalatonnak.

heviz3

Ősztől tavaszig a város nyugodt, kellemes hangulatú fürdővárossá alakul. Míg nyáron zömmel egy fiatalabb, családos réteg látogat Hévízre, addig ősszel jellemzően a gyógyulni vágyók érkeznek a tóhoz, melynek vize különösen ajánlott reumás mozgásszervi betegségekre, gyulladásos ízületi és gerincbetegségekre, köszvényre, belső elválasztású mirigyek zavara esetén, de bőrbetegségekhez társuló ízületi gyulladásokra, törések, baleseti sérülések, mozgásszervi műtétek utáni állapot rehabilitációjára, sőt, krónikus nőgyógyászati problémák kezelésére is kiválóan alkalmas.

Nyáron a víz hőfoka 33-35 °C, de nagyon meleg napokon elérheti a 36-38 °C-ot is. Ősszel és télen a hőmérséklet alacsonyabb, ősszel 30 °C, télen mintegy 24-26 °C körül mozog, így a hűvösebb napokon is bátran meg lehet mártózni benne.

A Hévízi-tónak és környékének a lélekre is nyugtató, gyógyító hatása van, ez még pluszban segíti az alkalmazott gyógykúrák hatékonyságát. A tó kékje és a környező erdők zöldje és a tóhoz vezető sétány színes virágai energiával töltenek fel bennünket, segítve a gyógyulást. Igazán különleges látványt nyújt a hűvös reggeleken a tavat körbeölelő páratakaró is.

Forrás: sokszinuvidek.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője