2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
Csaknem fél évszázad után, jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand – jelentette be a III. kerület Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapján.
Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint a mediterrán nyaralócélpontokat összehasonlítva jelenleg Horvátországban a legkedvezőbb a járványügyi helyzet – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviselete.
Hazánk egyik legnagyobb természeti kincse a Balaton, másik nevén a „magyar tenger”. Közép-Európa legnagyobb tava páratlan természeti csoda, mely ezernyi állat- és növényfajnak nyújt otthont.
Október 12-én nyitja meg az Európai Bizottság azt a kéthetes pályázati időszakot, amely során ismét ingyenes InterRail-bérletekre jelentkezhetnek az európai, köztük a magyar tizennyolcéves fiatalok – jelentette be Ujhelyi István…
A Budapestről Splitbe közlekedő IC-re az első hetekben már háromezernél is többen váltottak jegyet, közölte a MÁV-Start az MTI-vel.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője