2025. november 10., hétfő - Réka

Szabadidő

Fékomadta Fesztivál, 2025. október 9-11.

529

Hetedik alkalommal rendezik meg 2025. október 9-11. között Magyarország egyik legeredtibb interaktív történelmi fesztiválját a Fékomadtát, mely ezúttal már nem csak Zsámbékra várja a látogatókat, hanem az Esztergomi Vármúzeumba is. A programok megidézik a középkort - harcosok, lovasok, kézművesek, zenészek, segítségével - amelyekbe a közönség aktívan becsatlakozhat. Az Árpád-kori látványkonyha mellett remek zenekarok koncertjei várhatók idén is, és persze az esti fáklyás felvonulás, valamint a folkkocsma sem maradhat el! A tudásra fókuszáló, rendkívül család- és oktatásbarát fesztivál keretében, második alkalommal rendezik meg a "Királyok útja" Visegrád-Esztergom-Zsámbék történelmi teljesítménytúrát, amelyen lovasok és gyalogosok vesznek részt korhű felszerelésben, egy komoly szakmai zsűri jóváhagyásával.

Izgalmas esztergomi előnappal indul a VII. Fékomadta: Árpád-kori hagyományőrző találkozó. Esztergom vára a királyi udvart mutatja be, Zsámbék pedig a vidéki curiát és a falvak életét – ingyenes program október 9-11. között, csütörtöktől szombatig

A fesztivál idén tehát egy izgalmas előnappal indul a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában. A délután 2 órakor kezdődő programok életre keltik a várat kereskedőkkel, kézművesekkel, szolganépekkel, zenészekkel, csepűrágókkal. A tábori konyhán az esti lakoma étkei főnek, míg szakértő animátorok mutatnak be minden eszközt ruházatot, valamint a korra jellemző gasztronómiát és szituációt. Majd fogadják a történelmi teljesítménytúra résztvevőit, hogy a kápolnában elmondott királyi ima után elkezdődhessen a lakoma rekonstrukció a nagyteremben, valamint a mulatság a vár udvarán, de zseblámpás tárlatvezetés is lesz.

 A fesztivál folyatása az egykor Zsámbékon élő Aynard lovag legendáját eleveníti fel, többek között Dr. Pusztai Tamás régész tárlatvezetésével. A legújabb kutatások szerint, a nemzetséget alapító Aynard 1097-ben érkezhetett Könyves Kálmán leendő feleségének kíséretében, aki szicíliai normann származású grófnő volt. A lovag Zsámbékot és környékét birtokul kapta, leszármazottai pedig a zsámbéki premontrei prépostság alapítói, az Öregtemplom építői. A Fékomadta fesztivált helyi művészek és hagyományőrzők hívták életre ezelőtt hét évvel, hogy az interaktív összművészeti fesztiválon betekintést engedjenek a település középkori múltjába, hagyományaiba, hiedelemvilágába. 

Október 10-11-én ezúttal is különleges és rendhagyó programok várják az érdeklődőket Zsámbékon: az első napon szinte már megszokott módon a sátorverésben és a táboréletben vehetnek részt az ide érkezők történelmi újrajátszó csapatok részvételével, majd fogadják az II. Visegrád-Esztergom-Zsámbék történelmi teljesítménytúra résztvevőit, utána borkóstoló és koncert vár mindenkit, ahol a vérpezsdítő borokat a Nyakas-hegyi Borút Egyesület, a remek kelta hangzású muzsikát pedig a Fandyr zenekar biztosítja.

A fesztivál második napján, október 11-én a Romtemplomnál megnyílik az Aynardok nemzetségi temploma, korhű viseletbe öltözött animátorok és tárlatvezetés várja a fesztivál résztvevőit. Délben Úrangyala imádságot tartanak az Öregtemplomban a lovag és házanépe részvételével. A Zárdakertben 10 órától nyílik meg a forgatag, az élő Árpád-kori falu, fazekasok, kovácsok, kőfaragók, és sok más kézműves mester keze alatt ég a munka nyitott műhelyekben, amelyekbe be lehet csatlakozni, és lesz Manóháza a kicsiknek. Aztán indul a középkori vásár, érkeznek dobosok, dudások és megnyílik az Árpád-kori látványkonyha is, ahol csontjáról ehető majd az omló hús, a pecsenyéhez ser és nyakasi bor dukál.

A fesztivál eseményeibe a közönség is bekapcsolódhat, így egy pillanat alatt részese lehet bárki egy bemelegítő haditornának, egy középkori csatának, vagy épp kipróbálhatja magát az íjászatban, bajvívásban is. A nap folyamán lesz számos közösségi történelmi játék és bemutató, megismerhetjük például az Árpád-kori pákászokat. A hídharc verseny mellett, évről évre kedvelt program a hagyományőrző nagycsata is, amit szintén testközelből élhet át a közönség.

Sötétedéskor a fáklyás felvonuláson megnyílik a Zsámbéki bestiárium, megelevenedik a középkori ember misztikus világa hatalmas szörnyekkel, óriásokkal, boszorkányokkal, tűzzsonglőrökkel. A Fékomadta remek zenei élményeket is kínál, minden évben különleges zenekarok mutatkoznak be. Délután a Hangdagasztó muzsikáló műhely nyitja kapuit, este pedig a Zoord valamint a Musica Veneris lép színpadra, majd Kontáros moldvai buli és Ősbikinifenék folkkocsma várja a résztvevőket.

Programrend:

2025. október 9. csütörtök

Visegrád, Sibrik-domb

• 09.00 II. Visegrád-Esztergom-Zsámbék történelmi teljesítménytúra indulása

MNM Esztergomi Vármúzeum

Királyok útja

• 14.00 Várnépek: Életre keltjük a várat, az interaktív táborban szakértő animátorok mutatnak be minden eszközt ruházatot, valamint a korra jellemző gasztronómiát és szituációt.

• 16.00 Nemes vendég érkezik: A történelmi teljesítménytúra fogadása.

• 17.00 A király imája: Latin vesperás a kápolnában.

• 18.00 Urak és köznépek: Lakoma rekonstrukció a nagyteremben, mulatság a vár udvarán, zseblámpás tárlatvezetés.

• 22.00 Várzáró

2025. október 10. péntek

Zsámbék

Zárdakert

• 15.00 Sátorverés

• 16.00 Táborélet Történelmi újrajátszó csapatok testközelből.

• 18.00 Királyok Útja A II. Visegrád-Esztergom-Zsámbék történelmi teljesítménytúra fogadása.

• 19.00 Borkóstoló és muzsika Barbár-borbár Nyakas-hegy borhörpintő. A Nyakas-hegy pincéinek legjavát verjük csapra. Muzsikál: A Fandyr zenekar. „Hallgass keltát, igyál rozét!”

2025. október 11. szombat

Zsámbék

Romtemplom

• 10.30 Az Aynardok nemzettségi temploma. Interaktív tárlatvezetés a prépostsági templomban, korhű viseletbe öltözött animátorokkal, Dr. Pusztai Tamás régész vezetésével.

• 12.00 Angelus Úrangyala imádság a lovaggal és házanépével.

Zárdakert

• 10.00 Falvak népe Interaktív Árpád-kori falu. Fazekasok, kovácsok, kőfaragók és sok kézműves mester, korszakos parasztudvarok +Manóháza a kicsiknek.

• 11.00 Középkori vásári forgatag dobosokkal, dudásokkal. Árpád-kori látványkonyha, omló hús a csontjáról, ser és nyakasi bor a pecsenyékre, íjászat, bajvívás és rackabirka.

• 13.00 Élet a majorságban Bemelegítő haditorna.

• 14.00 Hídharc verseny

• 15.00 Mesterek órája Bemutatkoznak a kézműves műhelyek +Árpád-kori pákászat bemutató.

• 15.30 Hangdagasztó muzsikáló műhely

• 16.30 Ostrom Hagyományőrző nagycsata.

• 17.30 Zsámbéki bestiárium Megelevenedik a középkori ember misztikus világa. Fáklyás vonulás hatalmas szörnyekkel, óriásokkal. Tűzzsonglőr bemutató.

Koncertek:

• 20.00 Zoord

• 21.00 Musica Veneris

• 22.00 Kontáros moldvai buli és Ősbikinifenék folkkocsma

A Fékomadta látogatása ingyenes, várunk mindenkit szeretettel.

Fékomadta Fesztivál >>

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

More details
PesText, 2025. november 6–8.

PesText, 2025. november 6–8.

More details
Budapest Card Show, 2025. november 8.

Budapest Card Show, 2025. november 8.

More details
Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője