2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Szabadidő

Adventi vásár és programok Szentendrén

1036

Ünnepi programokkal és vásárral várják a látogatókat 2023. december 2. és 2024. január 7 között Szentendrén. Az adventi vásárhoz hagyományosan számtalan kulturális program is kapcsolódik.

A Szentendrei Kulturális Központ által szervezett eseménysorozat keretében a Fő téren a négy adventi gyertya ünnepélyes meggyújtásához a város életében fontos szerepet betöltő nemzetiségek is csatlakoznak, közülük ünnepi műsorral készül a román, a szlovák és a horvát önkormányzat. A Fő téri eseményeket rövid karácsonyi koncertek zárják, ahol fellép mások mellett a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság katonazenekara és a Musica Beata Vegyeskar is. Mivel az idén advent negyedik vasárnapja szentestére esik, az utolsó gyertyagyújtást december 23-án, szombaton tartják.

www.szentendreprogram.hu

Az ünnepi programokba a legkisebbek is bekapcsolódnak, a város óvodásai szombat délutánonként, illetve vízkeresztkor karácsonyi dalokat énekelve vonulnak az Evangélikus Templomtól a Fő téri jászolig.

December 2. és január 7. között változatos rendezvényekkel várják az érdeklődőket a város kulturális intézményei, üzletei és vendéglátóhelyei, köztük a Tourinform Iroda, a Barlang, a P’art mozi, illetve a Ferenczy Múzeumi Centrum és a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár. Az egyedi programok között sok más mellett kézműves- és mesefoglalkozások, ökumenikus kórushangverseny, adventi fotóséta is található, szilveszterkor pedig Csavard fel a Főteret! címmel utcabállal és fényfestéssel ünnepelhet a közönség.

A Szentendrei Teátrum a többi között Fischl Mónikával és vendégeivel tartja hagyományos karácsonyi koncertjét, de ingyenes szabadtéri színházi élményeket is ajánlanak a Fő téren. A Dumtsa utca színes forgatagában elsősorban szentendrei és környékbeli kézművesek portékái közül válogathatnak a látogatók, de gazdag gasztronómiai kínálat is fogadja őket minden nap január 7-ig.

A helyi civil szervezetek és az önkormányzat több adománygyűjtő akciót és élelmiszerosztást is tart, a támogató kezdeményezések közül kiemelkedik a december 2-i Jótékonysági Mikulásfutás a Duna korzón – tájékoztatott Lakatos Judit.

A programokról a www.szentendreprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.

| Forrás: MTI, fotó: Pixabay

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője