2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Szabadidő

Veszpém Jazz fesztivál, 2023. november 16-19.

652

Négy nap alatt három helyszínen 22 fellépővel változatos programot ígérnek a szervezők a november 16. és 19. között megrendezésre kerülő Veszprém Jazz Fesztiválon. Ami jelzi, hogy a város lendülete töretlen Európa egyik idei kulturális fővárosaként. Nyáron láthattuk és hallhattuk ennek jegyében az első magyarországi koncertjén Norah Jonest, a mostani leosztásban is kerülnek nyerő lapok az asztalra.

Mit ajánlunk a jazz kedvelőinek? 16-án a Hangvilla színpadán fellépő Erik Truffaz várhatóan a 20. századi filmzenéket feldolgozó idei Rollin’ című albumának néhány kompozícióját is eljátssza majd, persze egy örök útkereső trombitásnál sosem lehet biztosra menni. Az est másik fellépője itt Manu Katché fúziós jazzt játszó kvartettje, aki olyan előadókkal bizonyított már, mint Sting, Peter Gabriel, Jan Garbarek és Al Di Meola. Az Expresszóban a nap másik nagy neve Bill Frisell lesz, aki szerencsére gyakran jár Magyarországon, ezért komoly rajongótábora van. Ezúttal is klasszikus trió formációval (Tony Scherr bőgő és Kenny Wollesen dob) lép fel.

17-én a Hangvillában az egyik fellépő Boban Marković Orkestar Ruhr-vidéki változata, a Botticelli Baby, a swing, a blues, a punk és a balkáni zenék stíluskavalkádjával érkezik. Este viszont a 4 Wheel Drive – Nils Landgren, Michael Wollny, Lars Danielsson és Wolfgang Haffner – négy európai kísérletező kvartettje lép színpadra. A „szomszédban” Takuya Kuroda trombitás a post-bop, soul-jazz és hiphop alapokra építkező zenéje lesz hallható, a Mitch and Mitch nevű kilenc tagú lengyel big band pedig countryt, latin fokot és swinget kombináló esztrád jazzt játszik. Szombaton, 18-án Jojo Mayer legújabb szólóprojektje azokat érdekelheti, akik kedvelik a programozott effektek és az élő zene kombinációját, ezt jelzi albumának címe is: Me/Machine. Először lép fel Magyarországon a jazzfunk specialista Scary Pockets, és a Janis Joplin-féle blues alapú nyomulást folytató énekesnő Izo FitzRoy. A Horny Funk Brothers pedig a modern funkból mutat ízelítőt.

Minőségi lesz a felhozatal a magyar formációk kínálatában is. A Kávézó színpadjára lép a hét folyamán az Antal Gábor Trio, a Nagy Emma Quintet, a Tálas Áron Trio, és a záró napon egy kortárs szupergroup, a 2022 őszén alakult Daveform Quintet (Subicz Gábor trombita, Varga Dániel altszaxofon, Oláh Krisztián zongora, Hock Ernő nagybőgő és Szegő Dávid dob) prezentálja majd, mit jelent a kreatív kortárs jazzt.

A fesztivál részletes programja megtekinthető itt: https://veszpremjazz.hu/

| Forrás: gramofon.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője