2025. május 9., péntek - Gergely

Szabadidő

Pestext Irodalmi Fesztivál, 2023. szeptember 20-29.

666

A PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivált 2019-ben alapította a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) a Petőfi Kulturális Ügynökséggel társszervezésben. 2023-ban tehát immár ötödik alkalommal szervezzük meg a programsorozatot, melyen ismét a világirodalom kerül a fókuszba.

A fesztivállal azt szeretnénk megmutatni, miképpen képesek az eltérő nyelvek és kultúrák irodalmi alkotásai megjelenni egy másik ország, másik nemzet olvasmányélményei között. A PesText ezért is igyekszik ráirányítani a figyelmet az egyik legfontosabb alkotói tevékenység, a műfordítás jelentőségére. A PesText szlogenje is pontosan erre utal: szöveg-világ-irodalom.

A PesText küldetésének tartja, hogy figyeljünk a környező országok, Kelet- és Közép-Európa, a Visegrádi Négyek irodalmára. Célunk, hogy a nagy klasszikusok – Sienkiewicz, Hrabal, Ivo Andrić – mellett a régió olyan kortárs szerzőivel is találkozhasson a közönség, mint Alena Mornštajnová, Peter Balko, Andrzej Stasiuk vagy Svetislav Basara, hiszen nélkülük nemcsak fontos emberi történetekkel lennénk szegényebbek, hanem saját közép-európai identitásunk mélyebb megértése is nehezebb volna.

A Budapestet behálózó PesText így minden évben elhozza a világirodalmat a magyar fővárosba egy olyan sokszínű fesztivál formájában, amely túllép a megszokott korlátokon. Ahol nemcsak felolvasások és beszélgetések, hanem szakmai workshopok, koncertek, kiállítások, összművészeti- és gyerekprogramok, valamint sok egyéb izgalmas intellektuális kaland várja a látogatókat. A PesText mindezek mellett kiváló szakmai kapcsolatépítési lehetőségeket kínál az irodalmi és kulturális szcéna különböző területein dolgozó alkotók, kiadók és egyéb partnerek számára!

A 2023-as PesText kiemelt vendégei között lesz Janne Teller, Rébecca Dautremer, Bergsveinn Birgisson, Mathias Énard, Gwenda Bond, Bridget Collins, Stacey Halls, Nicholas Binge, Giulia Caminito, Zerocalcare, Marisha Rasi-Koskinen, Emy Koopman és Toy_Box!

Részletek: pestextfestival.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője