2026. április 8., szerda - Dénes

Szabadidő

Nagyváradon is bemutatkozik a Made in Debrecen Fesztivál

1069

Mivel a Made in Debrecen Fesztiválon Nagyvárad volt a vendég, ezért most cseréltek és a nagyváradi zenekarok látják vendégül a debreceni formációkat.

Első alkalommal rendezték meg március végén a Made in Debrecen Fesztivált. Nyolc helyszínen közel 120 formáció, köztük négyszáz zenész lépett színpadra. Az eseményen több ezren fordultak meg, jövőre pedig ismét a húrokba csap Debrecen: 2023. március 25-én a nagyobb nevek és a most megismert előadókon túl vélhetőleg újabb friss formációkat is hallhat majd a közönség az egynapos fesztiválon.

Addig is azonban egy bemutató formájában Nagyváradra költözik a Made in Debrecen Fesztivál: május 18-án, szerdán 18 órától (helyi idő szerint 19 órától) a Festum Varadinum keretében lesznek koncertek a Moszkva Kávézóban.

Az est alatt fellép öt zenei formáció, akik a Made in Debrecen Fesztiválon is szerepeltek. Mivel a Made in Debrecen Fesztiválon Nagyvárad volt a vendég, ezért most cseréltek és a nagyváradi zenekarok látják vendégül a debreceni formációkat.

A műsor:

  • 19:00-19:20 Gyarmati Dominik
  • 19:40-20:00 Spleen
  • 20:20-20:40 Rius & Band
  • 21:00-21:20 Árnyéknyúl
  • 21:40-22:00 Stevie Ker

A belépés ingyenes.

| Forrás: dehir.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője