2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő

Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztivál, 2021. július 23 - 25.

1646

Az 1597. május 23-i ostromnak, az először itt használt patarának, vagyis kapupetárdának állítanak emléket a hagyományőrzők, akik között nem csak a “házigazda” Pálffy Kompánia tagjai, hanem a Visegrádi Dobosok, a Nánai Sólymos Vitézek és a Batthyányi Lovas Bandérium tagjai is ott lesznek.

Tatán egykor a török csapatok a keresztény tábort, a keresztények a törökök uralta rondellát támadták meg, keresztény és török naszádok csaptak össze az Öreg-tavon, de szombaton mindezt öt különböző katonazenekar is kiséri - a várostrom déliután ötkor kezdődik!

A három napon át zajló vitézi próbák mellett török és magyar táncokat felidéző együttesek érkeznek, régizenés kísérettel, gyerekfoglalkoztatóval, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal.

A rendezvény látogatásának feltétele a rendezvény ideje alatt érvényben lévő járványügyi intézkedések betartása, melynek jelenlegi értelmében 18 év feletti személy a rendezvényt kizárólag érvényes arcképes igazolvánnyal, illetve védettségi igazolvánnyal látogathatja vagy az ezzel egyenértékű, a Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi” nevű applikációval, ami igazolja a szükéseg védőoltás meglétét! 18 év alatti személyek védettségi igazolvánnyal vagy a fentebb megjelölt alkalmazások egyikével ellenőrizhető, védőoltással rendelkező személy felügyelete alatt vehetnek részt a rendezvényen.

Időpont: 2021. július 23-25.
Helyszín: Tata
További információk: tataipatara.hu

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője