2026. június 12., péntek - Villő

Szabadidő

Több mint kétszáz alkotás látható majd a Vásárhelyi Őszi Tárlaton 2020. november 22-től

581

Kétszáztizennégy alkotás szerepel a november 22-én nyíló 67. Vásárhelyi Őszi Tárlaton.

A hattagú zsűri csaknem 734 alkotás közül választotta ki azt a 126 festményt, negyven-negyven grafikát és plasztikát, hat egyéb kategóriájú és kettő multimédia alkotást, melyeket a művészetkedvelők február 28-ig láthatnak az Alföldi Galéria földszintjén. A tárlat anyagában szerepelnek fiatal, pályakezdő művészek munkái éppúgy, mint rendszeresen visszatérő kiállítók, köztük Szurcsik János, a korábbi Tornyai-plakettesek legidősebb alkotója, akinek három képe látható majd.

A Pogány Gábor és Képiró Ágnes művészettörténész által rendezett tárlat díjzsűrijén eldőlt, hogy ki kapja az idei év fődíját, a Tornyai-plakettet, és ki veheti át az életműdíjat. A szakmai grémium húsz elismerésről, köztük a fiatal festők nívódíjáról, és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjról döntött. Ezek a megnyitón válnak nyilvánossá.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek. Egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennále tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

Megtekinthető: 2020. november 22.2021. február 28-ig
Helyszín: Alföldi Galéria

 

(Forrás: kultura.hu)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője