2024. április 18., csütörtök - Andrea

Szabadidő

Elindult az Egervári Kastélyszínház a Turay Ida Színház vígjátékainak előadásaival

2020-06-24 1337

Múlt héten csütörtökön este fogadta ez évben először az egervári vár udvarán a nézőket az Egervári Kastélyszínház, benne a Turay Ida Színház társulata.

Sok bizonytalanság előzte meg az idei nyári színházi szezont, végül szerencsésen alakultak a dolgok, hiszen az egészségügyi veszélyhelyzet korlátozásainak enyhítésével megnyílt a lehetőség arra, hogy a megszokott szórakoztató kínálatot kapja a közönség, például itt Zalában a festői kastélyudvaron megvalósuló egervári nyári színházi játékok segítségével.

Az egervári nyár legendásan népszerű a nézők körében, különböző módon és partnerekkel évtizedek óta népesítik be színészek, rendezők, előadások. Az épület legutóbbi felújítása óta a fővárosi Turay Ida Színház produkcióit tekintheti meg a nagyérdemű az ódon falak védelmébe helyezett színpadon.

– Bár az ország számos pontján megfordulunk ezekben a hónapokban, nekünk Egervár a nyári színházunk, ezáltal szinte a második otthonunk – mondta az idei első előadás előtti percekben Darvasi Ilona, a színház igazgatója. – Nagyon nagy élmény számunkra ez a helyszín, hiszen mi a húsz éves fennállásunk óta folyamatosan vándorszínház vagyunk, s maradunk is, annak ellenére, hogy 2014 óta a budapesti Kálvária tér 6. szám alatt működünk kőszínházként is.

Idén nyolc különböző darabbal érkezett a színház, amelyeket az igazgató a nyári szórakoztatást, kikapcsolódást szem előtt tartva állított össze.

– Zenés darabok, vígjátékok sorjáznak a következő hetekben Egerváron, a legkomolyabb darabunk Barta Lajos Szerelem című romantikus játéka, amely persze szintén vígjáték.

A repertoár figyelemmel van arra, hogy szükségünk van a felszabadult kikapcsolódásra, arra, hogy egészen másra gondoljunk, mint a mögöttünk lévő két és fél hónapban, hangsúlyozta az igazgató, aki egyben a színház alapítója. Darvasi Ilona nagy becsben tartja a közönséget, akik Egerváron megfordulnak, tudják, a lenyűgöző kalapokban megjelenő elegáns hölgy az előadások kezdetekor a várkapuban személyesen fogadja a nézőket.

A színház munkáját is megköszönte Gyerkó Gábor polgármester, aki a nyitány napján hagyományosan köszöntötte a nézőket és a művészeket, remélve, hogy a várbéli nyári játékok ezúttal is maradandó élményekkel gazdagítják a nézőtéren ülőket.

Idén különösen nem volt könnyű a szervezők dolga, de a Hevesi Sándor Színház szervezési osztályának vezetője, Nagy Ferenc és csapata nem nagyon ismer lehetetlent.

– Úgy éreztük, az egervári játékok és természetesen a Hevesi Sándor Színház közönsége is nagyon várta a kedvező fejleményeket, reméljük, megtalálják a számításaikat, mi igyekszünk minden igényt kielégíteni, amihez kitűnő partnerünk a Turay Ida Színház közössége. Egerszegen is várjuk a hűséges nézőinket – mondta Nagy Ferenc, mielőtt elindult a bakterház az egervári várban… Mivel múlt csütörtö­kön az Indul a bakterház című vígjáték került az egervári színpadra, egyébként ezt a da­rabot játszották utoljára a járvány miatti korlátozások bevezetésekor. (A színház a karantén idején on-line előadott dalokkal szórakoztatta közönségét, több tízezres megtekintést érve el.)

Június 25-én, este fél kilenckor a Girls-Swing avagy Tánc az életünk című zenés játék következik, amellyel varázslat részesei lehetnek a nézők: 1930-ban járunk Los Angelesben. Gershwin muzsikája biztosít zenés közeget a félreértések sorozatának. Hűvösvölgyi Ildikó, Xantus Barbara, Nyírő Bea, Bozsó József, Pete Zsuzsanna lesz látható a darabban.

Június 26-27-én a Bob herceg című nagyoperett slágerei töltik be a vár udvarát, ezúttal többek között Kállai Bori, Nagy Gábor, Dósa Mátyás áll a színpadra.

Két premierdarabot is hozott a Turay Ida Színház: a Na, de államtitkár úr! című vígjáték és az Osztrigás Mici című komédia az egervári előadások után kerül majd be ősszel a budapesti repertoárba. (Előbbit július 2-án, utóbbit július 3-án és 4-én játsszák.)

Berkes Gábor zeneszerző vérpezsdítő karibi dallamokat felelevenítő zenéjét hallhatjuk majd július 9-én és 10-én, amikor a Salsa, szivar, szerelem című kubai zenés vígjátékot mutatják be a fővárosi színház művészei. A havannai esküvő is tele lesz bonyodalmakkal, ahogy egy zenés vígjáték szabályai azt elvárják. A darabban láthatjuk majd Barsi Márton színművészt, aki korábban a zalaegerszegi társulatot is erősítette.

Az idei egervári nyári színházi szezont az Egy szerethető nő című két felvonásos komédia zárja. Szerzője Báldi Mária, rendezője Rozgonyi Ádám. A főszerepeket a Turay-színházban rendezőként is dolgozó Sztárek Andrea és Csere László alakítja. A történet a magányos hölgy vágyai körül forog, akiért pedig többen is versengenek…

Az egervári vár színházi előadásaira Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban is lehet jegyet váltani.

(Forrás: zaol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details
BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

More details
Debreceni kölyök fesztivál, 2024. április 20-21.

Debreceni kölyök fesztivál, 2024. április 20-21.

More details
Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

More details