2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő

A szomszédos Szabadka művészeti kiállításait is megnézheti a fotelből

969

Mostantól a vajdasági szecessziós város Kortárs Galériájába is ellátogathat otthonról, biztonságosan. A szabadkai intézmény online formában mutatja be az aktuális kiállításait - írja a vajdasági Magyar Szó napilap.

Mindennap egy-egy alkotást mutatnak be a galéria aktuális tárlatából. Az érdeklődők így a Művésznők című képeit láthatják, melyek mellé érdekességnek számító információkat kapnak az alkotásokról és a művészekről egyaránt.

Az említett tárlat mellett a Szoba című kiállítást is bemutatják az online közönségnek: ez egy térbeli installáció, mely a galéria termein végigvonuló, fekete vonalak hálózatából áll.

A kialakult helyzetben sem hagynak fel azzal a hagyománnyal, hogy a szabadkai galéria kiállításain beszélgetni is lehet az aktuális tárlat alkotóművészeivel. Közösségi oldalukon élő adásban kérdezhetünk majd a művészektől. Hasonló módon műhelymunkákat is közvetítenek majd az elkövetkező időszakban.

A Kortárs Galéria egy virtuális séta lehetőségét is biztosítaná a jövőben, jelenleg ennek megoldásán dolgoznak. Amint elkészül a projekt, még izgalmasabb lesz otthonról bejárni a Raichle-palota kiállítótermét. Addig is Facebook és Instagram oldalukon követhetik az online tárlatbemutatókat.

Forrás: tarvelo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője