Friss hírek

Archívum

Elmarad!!! Táncháztalálkozó - Folkaréna, 2020. március 20-22.

Elmarad!!! Táncháztalálkozó - Folkaréna, 2020. március 20-22.

Eseményfigyelő 1300

Igazodva a 2020. március 11-én meghozott kormánydöntéshez, úgy határoztunk, hogy a 2020. március 20-22. közöttre tervezett XXXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt elhalasztjuk. Keressük a lehetőségét, hogy a helyzet normalizálódását követően a 2020-as Táncháztalálkozót milyen időpontban és milyen formában tudjuk később megrendezni.

Harminckilencedik alkalommal rendezik meg az élő népművészet összművészeti fesztiválját, az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2020. március 20-22. között, közel 2600 közreműködővel.

A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlanak majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok, de az összes további kisebb-nagyobb termet is kitöltjük párhuzamosan futó programjainkkal.

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében.

A Táncháztalálkozó az UNESCO-listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, kiváló minősítéssel díjazott Folklór Fesztivál és minősített európai kulturális fesztivál. Története igazolja, hogy ez az esemény a hagyományos népművészet és a színpadi előadóművészet, falu és város, az archaikus és a modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével. Az összművészeti fesztivál a Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással valósul meg.

Időpont: 2020. március 20-22.
Helyszín: Papp László Sportaréna
Információ: budapestarena.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.