2024. március 29., péntek - Auguszta

Állatkertek, vadasparkok

Budakeszi Vadaspark – „Testközelben” a természettel

7399

A Budakeszi Vadaspark 1979-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Alapítója a Pilisi Parkerdő Zrt. jogelődje, és célja, hogy természetes élőhelyükön mutassa be 60 faj 200 egyedét, az Európában őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatvilágot.

 A Budakeszi Vadaspark az elmúlt egy évtizedben gyökeres változáson ment keresztül; mára szolgáltatásait és infrastruktúráját tekintve is korszerű, vonzó, sokféle programjával széles közönségigényt kiszolgáló családi kikapcsolódási centrummá nőtte ki magát. 2015. májusában vehette birtokba a „kisközönség” a Makk Kuckó tematikus játszóteret, amely egyedülálló módon mutatja be az erdőt, mint mikrokozmoszt a gyermekeknek (szarvasbogár hinta, cincér hinta, stilizált makk mászóka).

 2016. tavaszán a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött a Budakeszi Kalandpark Tanösvénye, ahol nem csak aktív élménnyel, hanem hasznos tudással is gazdagodnak a kalandpark vendégei. A két tanösvény célja a madárbarát eszközök bemutatása, valamint a fatörzsek és lombkoronák élővilágának megismertetése. A kisebbek a Kalandpark B pályáján haladva megismerkedhetnek Pele Pali történetével, a nagyobbak pedig a D pályán tudhatnak meg rengeteg érdekességet a madarak világából. Így nem csak ügyességüket próbálhatják ki, de játszva tanulhatnak a hazánkban élő madarakról, és fafajtákról is. A két tanösvény összesen 23 madárfajról és 3 hazánkban élő pelefajról nyújt információkat, szemléltetve 8 mesterséges költőládát is.

A gyermekek közvetlen, élményben gazdag természeti nevelésére nyújt újabb játékos megoldást a Budakeszi Vadaspark Interaktív Tanösvénye, amely e héttől minden látogató számára elérhető. A tanösvény a vadaspark már meglévő útvonalaihoz és állatkifutóihoz kapcsolódva biztosít még informatívabb kikapcsolódást, és a könnyed agytornán kívül a legtöbb érzékszervet és testrészt is megdolgoztatja.

A Budakeszi Vadaspark célja, hogy eredeti élőhelyükön ismertesse meg a kis- és nagykorú látogatókkal a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatokat. Az alapításkor kitűzött célt mindvégig szem előtt tartva a Budakeszi Vadaspark az elmúlt évtizedben gyökeres változásokon ment keresztül: mára, szolgáltatásait és infrastruktúráját tekintve is korszerű, vonzó, sokféle programjával széles közönségigényt kiszolgáló családi kikapcsolódási centrummá nőtte ki magát.

A számos játékos fejtörő és kihívás mellett az interaktivitást erősíti még a négy helyen található, úgynevezett Hangos tábla is, amelyekkel a közelben lévő, ám a vadonban ritkán hallható állatok hangjait lehet lejátszani, illetve a nyomsatírozóval ellátott Nyomgyűjtő füzet is, aminek köszönhetően az élmény hazavihetővé válik. Zsírkrétás satírozással kirajzolódik, hogy néz ki többek között egy róka, egy dámszarvas, vagy épp egy vaddisznó nyoma a földön. A füzet minden nyomsatírozóhoz tartozó fajról tartalmaz egy kisebb leírást, egy színezőt és különböző fejtörőket is, nem utolsósorban pedig a kalandozás állomásai is rögzíthetőek benne.

A látogatókat a Kalandpark Tanösvényen korábban megismert Pele Pali vezeti állomásról állomásra, ahol többek között:

  • megleshetik az itatóra járó madárkákat, míg a közelben lévő információs táblák

  • további érdekességeket árulnak el róluk,

  • valódi szarvakat és agancsokat tapinthatnak,

  • az ugrópályán „összemérhetik" ügyességüket az állatvilág bajnokaival,

  • a memóriatáblán különböző növények és állatok képét kutathatják,

  • továbbá egyebek mellett megcsodálhatják a levegő kicsi és nagy urait összesen hét madárfaj felfüggesztett, növekvő sorrendben elhelyezett, méretarányos sziluettjeinek köszönhetően.


Az Interaktív Tanösvény felejthetetlen kaland kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így igazi családi kikapcsolódásban lehet részük azoknak, akik csodálatos erdei környezetben, tartalmasan szeretnének eltölteni egy napot. A nyári hőségben a Budakeszi Vadaspark dús lombjai nyújtanak hűs árnyékot az interaktív játékra invitált látogatóknak.

Számos egyéb népszerű programmal várja a vadaspark a látogatókat, többek között megtalálható a programkínálatban a Kisállatsuli, a muflon-, és dámszarvas simogató, a tematikus szakvezetések, éjszakai szakvezetés, erdei iskola, nyári tábor, vagy éppen a különleges születésnapi program is. Így ma már elmondhatjuk, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig minden korosztály számára tartalmas egész napos programot, kikapcsolódást, a játszva tanulás élményét tudja nyújtani a Budakeszi Vadaspark az év minden napján.


Nyitva tartás és elérhetőségeink

Nyári nyitva tartás

HÉTKÖZNAP 9:00 - 17:00 A vadaspark területét 18:00-ig kell elhagyni.
HÉTVÉGÉN és ÜNNEPNAPOKON 9:00 - 18:00 A vadaspark területét 19:00-ig kell elhagyni.

  

ÁLLATSIMOGATÓ

Téli nyitva tartás (októbertől márciusig)

keddtől vasárnapig (hétfő SZÜNNAP)

10:00 - 12:00 Simogató I.
12:30 - 15:00 Simogató II.


Nyári nyitva tartás (márciustól októberig) 

keddtől vasárnapig (hétfő SZÜNNAP) 

10:00 - 12:00 Simogató II.
12:30 - 14:00 Simogató I.
14:15 - 16:00 Simogató II. 

Figyelem!

 A Budakeszi Vadasparknak a vadon élő állatokat bemutató területére – a többi magyarországi vadasparkhoz és állatkerthez hasonlóan – kutyával szigorúan tilos a belépés az itt élő állatok nyugalmának, épségének és egészségének megőrzése érdekében!

Kérjük vendégeinket, hogy a parasztudvar területén se vigyék kutyáikat az állatok közelébe!

Web: www.vadaspark-budakeszi.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details