2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Eljött az alkalom, hogy újra megmutassák a tudásukat azok akik idáig nem merték vagy nem volt lehetőségük vagy esetleg akik már kipróbálták és újra megmutatnák,

1969- ben véget ért a Táncdalfesztiválok legendás, nagy korszaka! Egy aranykor lezárult, hogy 50 év múltán egy világszínvonalú show formájában újjászülessen az Arénában. Az elmúlt

Generációkon keresztül örökölt, az emberi teljesítőképesség határtalanságában rendületlenül hívő emberfeletti akarat tudta évszázadokon keresztül életben tartani, megőrizni a cirkuszművészetet. Huszonkét évvel ezelőtt egy szakemberekből álló

Magyarország első számú turisztikai vására, a 2022-ben 44. alkalommal megrendezésre kerülő Utazás kiállítás számos újdonsággal, fejlesztéssel jelent meg 2019-ben, amelyek a jövőben is formálják az

Kassai Lajos és a Kassai Lovasíjász iskola tagjainak főszereplésével világpremier az Arénában. Első alkalommal kerül bemutatásra olyan lovas show műsor, amely a honfoglalás és a

Exkluzív felállásban áll színpadra Radics Gigi, Dér Heni, Tolvai Reni, Király Linda a BOK csarnokban december 20-án este nyolctól, négy nappal karácsony előtt. Mind a

A Mikulás idén is ellátogat a Vadasparkba, hogy megajándékozza a nálunk élő állatokat, és természetesen a hozzánk látogató gyermekeket is!

December 1-jén 10 órától az Adventet ünneplik a Kékestetőn, ingyenes családi rendezvénnyel.

Tíz emelet magas óriáskerék, fényfestés, tűzzsonglőrök, szalmalabirintus, szabadtéri jégpálya és számos családi program várja az ünnepekre készülődőket a Tisza-parti városban advent idején.

November közepétől megújult külsővel, s a legkorszerűbb színházi technikával felszerelve várja a látogatókat Kaposvár emblematikus színházának 108 éves, szecessziós épülete.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője