2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Díszévad a megújult Csiky Gergely Színházban

1492

November közepétől megújult külsővel, s a legkorszerűbb színházi technikával felszerelve várja a látogatókat Kaposvár emblematikus színházának 108 éves, szecessziós épülete.

A november 13-i díszelőadáson a színház névadója, Csiky Gergely: Buborékok című vígjátékát mutatták be.

A 2019/2020-as díszévad előadásaiból ITT lehet válogatni >>

A mintegy 9,5 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színház a mai állapotában már túllépi az előadóművészet határait, és kulturális központként is működik – olvasható az Octogon oldalán.

A város jelképének számító színház épülete Magyar Ede és Stahl József tervei alapján készült 1911-ben, benne 1955-től működik állandó társulat. Az ingatlant 1965-ben kibővítették, az 1980-as évek végén felújították, egészen mostanáig azonban jelentős átalakítást nem végeztek rajta, modernizációja esedékessé vált.

A kívül és belül egyaránt megújult épület megfelel a 21. századi igényeknek: 9000 négyzetméteres, három játszóhelyes épületnek új előcsarnoka lett, nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme 50 néző befogadására alkalmas.

A teátrum úgynevezett felső színpadgépészete teljesen gépesített lett, a színpadba pedig egy nagy dobforgót építettek be süllyedőkkel, liftekkel, amelyek érdekes színpadképek gyors beállítását teszi lehetővé ­– összegzi hírlevelében az építészeti portál.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője