2026. július 1., szerda - Annamária

Eseményfigyelő

Genf kanton 100 frank (körülbelül 32 ezer forint) értékű ajándékkártyával igyekszik élénkíteni turizmusát, az utalványt szállodákban, éttermekben, kávézókban, bárokban és bizonyos turisztikai tevékenységek során lehet

Elkezdődött a szarvasbőgés a Gemencen, ezért. augusztus 28. és szeptember 12. között erdei vasúttal szervez kirándulást a bőgéstől leghangosabb erdőrészekhez, közölte a gemenci erdőgazdaság.

Szeptembertől a jelenleginél szigorúbb utazási korlátozásokat vezet be a kormány a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón az

Immár harmadszor rendezik meg az eseményt, ezúttal hat helyszínen várják az érdeklődőket.

Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein a részvételt összesen ötszáz főben maximalizálják, egy-egy hétvégére

A legtöbb állatfajjal a budapesti állatkertben lehet találkozni, azonban az országban több helyen is vannak különleges gyűjtemények vagy különleges, csak ott látható fajok.

A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók már 2020. augusztus 27-től elfogadják helyközi járataikon a szeptemberi dolgozó- és tanuló bérleteket - közölte a Pénzcentrummal az

Magyarország nemzeti parkjainak népszerűsítése érdekében kampányt indított az Agrárminisztérium (AM) megbízásából az Agrármarketing Centrum (AMC) a nemzeti parki igazgatóságok szakmai koordinálása mellett.

Nyolcadik alkalommal szervezi meg a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a Sajtmustrát, ahol szakmai zsűri dönt az ország legjobb sajtkészítményeiről. A magyar sajtok legnagyobb seregszemléjén három kategóriában

A hosszú augusztusi hétvégén tele lesz az ország programokkal. Nehogy otthon ülj, összeszedtünk párat, amiből kapásból választhatsz.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője