2026. július 1., szerda - Annamária

Eseményfigyelő

1896-ban még állt Lipótvárosban egy monumentális, csúf, négyszög alakú épület, kaszárnya volt és börtön. Bizonyára kitaláltátok már, az Újépületről van szó.

Különleges városnéző sétánkon az egykori városmaggal ismerkedünk. Nem is hinnétek, mennyi apró rejtély bújik meg a kis utcákon, az épületek udvarán.

Idén első alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az „Év Kilátója” pályázatát, amelyben a nagyközönség bevonásával keresték meg Magyarország kedvenc kilátóját.

Balatonalmádin az idén is megrendezik a tökös ünnepet, mely a helyiek és a környékbeliek számára kiemelkedő rendezvénynek számít. Évről évre egyre többen látogatnak el a

2020. október 24-én délelőtt a hagyományos Darufesztivál, délután pedig a behajtás népszokása elevenedik meg Hortobágyon a Szent Dömötör napi Behajtási Ünnepen a Kilenclyukú híd lábánál.

Kedden kerül fel a hazai középiskolák honlapjaira a hivatalos felvételi tájékoztató, ezen belül is a tudnivalók, hogy a következő tanévtől milyen osztályokat, illetve tagozatokat indítanak

Szilvásvárad az alpesi hangulatú Szalajka-völggyel és a képeslapra illő Fátyol-vízeséssel kirándulók ezreit csalogatja a Bükkbe. A környéken számtalan természeti kincs várja, hogy kisvasúttal, gyalog vagy

A koronavírus-járvány második hullámában egyszerre kell biztosítani a gazdaság működőképességét és az óvintézkedések betartását.

Ma már az ADHD-ra és a diszlexiára is van megoldás

A Laczkó Dezső Múzeum 2021 júniusáig megtekinthető tárlata a két világháború közötti Magyarországot mutatja be.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője