2025. május 7., szerda - Gizella

Archívum

Megnyílt a Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás Veszprémben

970

A Laczkó Dezső Múzeum 2021 júniusáig megtekinthető tárlata a két világháború közötti Magyarországot mutatja be.

A megnyitón Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára szerint a kor ellentmondásossága dacára a háború előtti utolsó békeévekben fénykorukat élték a magyar filmek, kávéházak és színházak.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere úgy fogalmazott, hogy a 20. századelő magyar képzőművészei, zeneszerzői, irodalmárai az európai élvonalhoz tartoztak, és a kiállítás abban nyújt segítséget, hogy ezt felismerve, a kultúránkat a helyén kezeljük

Nyári Gábor, a Kodolányi János Egyetem és a Magyarságkutató Intézet kiállításának kurátora az MTI-nek elmondta, hogy az 1930-as évek végét idéző kiállítótereket rendeztek be:

többek között egy működő mozi, egy parasztház, egy polgári szalon, egy szavazófülke és egy korhű iskolát bemutató kiállítósarok is helyet kapott a tárlaton.

A kiállítás március 15-ig volt látható a Magyar Nemzeti Múzeumban, Veszprémben 2021 júniusáig tekinthető meg.
A kiállításon látható a Parlament delegációs termének 1944-ben eltűnt és a közelmúltban előkerült címere is. A tárlat ismerteti a haderőreform legfontosabb mozzanatait, bemutatja az 1938-ban rendezett eucharisztikus világkongresszust, és interaktív módon egy kvíz is kitölthető.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

More details
Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

More details
Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

More details
Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

More details
Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

More details
Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

More details
Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője