2026. július 1., szerda - Annamária

Eseményfigyelő

A friss Magyar Közlönyből derül ki MICE Center néven új épülettel tervezi bővíteni a kormány a Müpát.

A késmárki Tatralift a.s. építhet két libegőt Sároraljaújhelyen, nettó 5 millió 467 ezer euróért (mintegy 2 milliárd forintért).

Egyik magyarországi DM üzletében is megkezdte a vállalat az utántöltő állomásos árusítást. A gépből mosógél, öblítő és mosogatószer érhető el.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot minden bizonnyal a turizmus-vendéglátás szektor sínylette meg leginkább. Becslések szerint a két iparágban összesen több tízezer munkahely szűnt meg az

Az ünnepek során szinte minden háztartásban megtalálható a fahéj és a szegfűszeg, melyek megfűszerezik a karácsonyi hangulatot.

Az épülő Néprajzi Múzeumban önálló gyermek- és ifjúsági kiállítótér nyílik, amelyet a leendő látogatók is formálhatnak, többek között arról is dönthetnek, mint hogy mi legyen

A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeket.

A szigorú intézkedéseket fenn kell tartani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook-videóban. További egy hónapig marad a kijárási tilalom, ami alól a szilveszter

Ötven-száz fős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégente, a résztvevők a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) őszi kanapétúráján keresztül ismerhetik meg a főváros legérdekesebb utcáit élő, Zoom

A Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég alapítói megunták, hogy amikor a Normafára mennek kirándulni, nyáron zsírban tocsogó lángos, télen kannás forralt bor várja őket.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője