2025. június 22., vasárnap - Paulina

Eseményfigyelő

Hagyományteremtő céllal, 2021. július 14. és 18. között rendeztük meg első alkalommal a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen és környékén, amely nem más, mint a Déryné Program

Hétfőn hagyományosan Hugo von Hofmannsthal Jedermann (Akárki) című művével elkezdődött a Salzburgi Ünnepi Játékok.

Túllépve a hagyományos kiállításokon, statikus tárlókon, egyre kreatívabb programok segítik a hazai várak, kastélyok történetének, az építtető családok életének megismerését. Íme, néhány izgalmas helyszínt, ahol

Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.

A fesztiválok állandó nagyszínpados fellépői a Halott Pénz, a Follow The Flow és a Carson Coma veszik be július 22-23. között Siófok homokos tengerpartját, a

Győrben, a marcalvárosi víztorony melletti területen adták át Magyarország eddigi legmodernebb és egyben legnagyobb görparkját. Az Országos Görpark Program támogatását is élvező pálya a görkorcsolyások

Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek a hétvégén Balassagyarmaton. A háromnapos rendezvényen megemlékeznek a 175 éve született Mikszáth Kálmánról, és vasárnap tartják a palóc vidék egyik legnagyobb

Maga az út is lehet élmény: dugóban araszolás és idegőrlő parkolóhely-keresés helyett válasszuk a vonatra, buszra, hajóra szóló, kombinált napijegyeket.

A SPAR idén júniusig újabb tizenegy használt sütőolaj-gyűjtőt helyezett ki országszerte, így immár közel félszáz hiper-, és szupermarketben adható le kényelmesen az egyébként környezetszennyező, de

Videóversenyt hirdet 13–19 év közötti fiataloknak a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője