2025. június 17., kedd - Laura
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón a raktárkoncertekről is fontos kérdéseket tisztázott, akár két héten belül is megkezdődhetnek a felvételek, de rajongóknak tilos a bemenet. "Profi
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfón elmondta, hogy a fesztiválszervezők és játszóhelyek támogatását napirendre vették.
Sokat hallottunk róla, hogyan élték meg a vendéglátósok a koronavírust. De mi a helyzet az edzőtermekkel, amelyek hivatalosan ugyan nyitva tarthattak, mégsem volt igazi forgalmuk
Augusztus 29-én 9-től 14 óráig ismét teljes hajózár lesz a Dunán, hogy több száz úszó biztonsággal átszelhesse a folyót a Műegyetem rakpartnál, a Budapest Urban
Nyári estéken a szabad ég alatt, barátságos környezetben, élőzenére múlatni az időt, ezt kínálja vendégeinek a Benczúr Kerti Esték népzenei sorozata.
Megújult állandó kiállításokkal és érdekes időszaki kiállításokkal nyit újra augusztus közepén a szegedi Móra Ferenc Múzeum.
Augusztus 20-án a Csontváry, a Vasarely- és a Zsolnay-kiállítás látogatható 10 és 18 óra között.
A 2020 tavaszi járványhelyzet hívta életre ezt az új termékünket, a Chefparade Főző-Webináriumot, amit "útközben" mi is, és érzésünk szerint Ti is Kedves Ügyfeleink, megszeretettek.
Nyári programot, kikapcsolódást, nyaralási helyszínt keresel, ahol a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálják a számításukat? Biztonságos külföldi nyaralást tervezel és a tengerparton kívül más
Nem minden asztalos unokából válik az íjászat szakértője. Sudár Balázs történésszel, a BTM Vármúzeum új időszaki kiállításának egyik kurátorával azonban ez történt: a nagypapa faragta
|
Már lehet szavazni Az év fodrásza verseny…
A Budapest Sup Fesztivál Budapest, és egyben…
A Portfolio és EOS közös szervezésű konferenciáján tizedik alkalommal…