2025. június 21., szombat - Alajos

Eseményfigyelő

Gulyás Ede február 1-én csatlakozik az ingatlan-tanácsadó cég magyarországi irodájához, és tölti be az iroda bérbeadási üzletág igazgatói pozícióját. A szakember a CA Immo-nál közel

Február első hétvégéjén végre ismét ellátogathatnak a Miskolci Nemzeti Színházba – egyelőre virtuális formában. A teátrum ugyanis elindítja saját fejlesztésű stream-oldalát, ahol korábbi előadásaik felvételei

Két zeneszerző-géniusz, tizenegy koncert, felemelő zenei élmények egész nap, online! A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizennegyedik közös zenei maratonján, február 6-án ezúttal Liszt és

Döntött a BVV Trade Fairs Brno vezetősége: az IDET Nemzetközi Védelmi és Biztonságtechnikai Szakvásár rendhagyó időpontban, 2021. október 6-8. között kerül megrendezésre. Az új időpont

Ha már Joe Biden elnöki beiktatásán mémmé vált Bernie Sanders, a demokrata szenátor kihozta a legtöbbet a helyzetből. A róla készült képet – ami azóta

A koronavírus járvány második hulláma még nem ért véget, és kormány intézkedéseit látva a úgy tűnik, hogy a turizmus és a vendéglátás nagyon nehéz időszaknak

A hétórai boltzár és a nyolc óra utáni kijárási korlátozás kitolását, illetve a vendéglátóhelyek részleges nyitását szorgalmazzák többen is. Sokan azonban, érvekkel alátámasztva, ellenzik.

A tárlat az intézet Andrássy úti Platán Galériájában látható február végéig.

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható Covid-gyorsteszt. A svájci Biosynex termékével ujjbegyvérből beazonosítható a tünetes betegek fertőzöttsége, a múltbeli, már

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője