2025. június 21., szombat - Alajos

Eseményfigyelő

A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm alkotói Barta Tamás halálának évfordulójáig tették elérhetővé a filmet a YouTube-on. Attól tartanak, hamarosan betiltják a filmet.

Az elmúlt években nem történt változás a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallással kapcsolatosan, de hamarosan megint esedékes lesz, ezért érdemes feleleveníteni az ide vonatkozó határidőket és

A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most végre mindent

Milyen jelek utalnak arra, hogy az otthonunk tetője megérett a cserére? Mennyi ideig bírja egy tető, és mire érdemes figyelnünk a tető választásakor? Néhány gondolat

Elakadtak a tárgyalások az óraátállítás eltörléséről, pedig az Európai Bizottság két évvel ezelőtti javaslata alapján 2021-ben kellene utoljára átállítani az órákat. Arról a tagállamoknak kell

A rendezvényszervező iparágat teljesen befagyasztotta a koronavírus-válság, alternatív lehetőségként a digitális platformra való áttérés maradt. Az is kérdés, hogy ki fogja lebonyolítani a korlátozások feloldása

A kétszáz éve a park egyik legfontosabb elemének szánt domb, illetve környékének képe változik meg miatta. A világ első közparkja, a budapesti Városliget 1813-as tervpályázatán

Feltéve, ha az ötvenes évek derekán született tervek eljutnak a megvalósulásig. A magyar várak állapota változó: vannak köztük kevesek által ismert romok (Drégelyvár),

A közönség választhat, hogy 10 fontért (4 ezer forint) részt vesz a produkció interaktív részében vagy ingyen nézi az előadást. A jegyeket hétfőtől lehet lefoglalni.

A Magyar Teátrumi Társaság háromórás beszélgetés-sorozatot szervezett hétfőn az online színház jelenéről és jövőjéről. A felvétel a YouTube-on elérhető. Arról, hogy tavasz óta mennyit változott

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője