2025. június 17., kedd - Laura
Csütörtökön megnyitották a határokat a szomszédos országok felé és ennek köszönhetően az első két szállodahajó megérkezett Magyarországra – közölte a kormányszóvivő az egyik hajó kikötőjében.
A város dinamikus fejlődésével lépést tartó, pezsgő kulturális életet ígér a terület új debreceni koncepciója – amit elfogadott csütörtöki ülésén Debrecen közgyűlése. A pandémia miatti
Feszült, titokzatos, szorongató – egy bűnügyi dráma ismérvei ezek, azonban most a Nobel-díjas Harold Pinter 1964-ben íródott drámáját jellemzik az említett szavak, melyet a miskolci
A kormány a szerdai kabinetülésen úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltott után megszűnik a köztelező maszkhasználat, és nem kell a védettségi igazolvány szállodákban, strandokon, éttermekben,
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) vásárolta meg a koronázási palást egy töredékét a BÁV kedden kezdődött, háromnapos Centenáriumi aukcióján. A történelmi ereklyét szombaton, a Múzeumok
A Palatinus strand és a Funkyzeit Events idén közösen megálmodták a főváros eddigi leglazább medencés programsorozatát a forró nyári hónapokra. Ez a Palaland: újhullámos strand
Japánban továbbra is sok az új koronavírus-fertőzött, az emberek tartanak az olimpiától, amelyre ráadásul külföldi nézőket sem engednek be, egy évvel az eredetileg kitűzött időpontja
A gyors divat fellendülése miatt növekszik a fosszilis üzemanyagból készült szintetikus rostok használata, mutatja az Royal Society for Arts, Manufactures and Commerce (RSA) tanulmánya, írja a
Egyéves kihagyás után, az újranyitás jegyében rendezte meg a MUISZ ismét hagyományos szakmai vacsoráját, amelyen a Budapest Airport képviselője és a Magyarországon működő turisztikai képviseletek
Június 26-án 10.00 órától éjfélig várják a látogatókat zseblámpás tárlatvezetésekkel, előadásokkal, repülőgép és helikopter beülési lehetőségével.
|
2025. június 17-21. között kerül megrendezésre Szolnokon…
Sok szeretettel várunk szezonnyitó nyíltvízi úszóeseményünkre egy…
A Portfolio, a Pénzcentrum közös szervezésében, és…