2026. április 12., vasárnap - Gyula

Eseményfigyelő

#BeYourOwnBOSS – azaz légy önmagad főnöke. A prémium divatmárka, a BOSS új arculattal, kollekcióval és világsztárokat felvonultató kampánnyal rázta fel nemrég a divat világát.

Idén is lesz Artmozik éjszakája, méghozzá ma este, május 20-án. Ahogy a fővárosi artmozizók már megszokhatták, ezen a napon nem lesz műszakzárás: a Budapest Film

Segíti a toborzást, ha a cégek személyesen, állásbörzéken is jelen vannak. Ezeken az eseményeken közvetlenül megszólíthatók a potenciális jelöltek számos munkakörben, ráadásul az állásinterjúknál gyakran

Kilencvenkét nap alatt száznál is több programmal várják június elejétől augusztus végéig a békési megyeszékhelyre érkezőket a Csabai Nyár elnevezésű rendezvénysorozaton.

2022. május 23-29-ig tart a XXIV. TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál Veszprémben. Vándorfi László, a rendezvény fesztiváligazgatója a beharangozó sajtótájékoztatón elmondta:  a fesztivál az együttműködés jegyében

Június 26. és július 3. között rendezik meg a VI. Kapolcska összművészeti kisfesztivált és tábort, amelyen kurzusok és koncertprogramok várják a fiatalokat és a családokat

Az Irodalom Éjszakája Budapesten évről évre új helyszínre vándorol, hogy az irodalmi élményen túl a város kulturális sajátosságaira is felhívja a közönség figyelmét. Az idei

Az online jelenlét meghatározóvá vált. Már most a hirdetési büdzsék 60 %-a oda megy. Idén rekordokat fog dönteni az online költés. A webes technológiákra még

A Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu a „Legjobb kemping” díjat nyerte el a magyarországi kempingek közül az ACSI vendégeinek szavazatai alapján - tájékoztatta lapunkat a

Május 20-tól újra csupán karnyújtásnyira lesz a mediterrán hangulat, nyit ugyanis Budapest tengerpartja, a Lupa, mely 2017 óta új minőséget hozott a hazai strandkultúrában -

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője