2026. április 10., péntek - Zsolt

Eseményfigyelő

A hiperbárkamrás oxigénterápia felhasználási lehetőségeit kutatná közösen Zala megye Önkormányzata, a Lenti Gyógyfürdő és a Grazi Orvostudományi Egyetem az osztrák-magyar Interreg program keretében - tájékoztatta

Április 13-16. között rendezik meg a Veszprém Blues Fesztivált, amelyen négy nap alatt csaknem ötven koncert és több mint harmincöt fellépő várja a közönséget.

Idén 55 éves Siófok, ahol Varga Imre szobrászművész születésének 100. évfordulója és a Balaton Táncegyüttes 60. születésnapja is színesíti a jubileumi programsorozatot. Új kiállítótérrel, színes

1971. február 2-án írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezményt, a nemzetközi megállapodás pedig a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelme érdekében

A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez több különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik a barna medvékhez köthető

Megéri-e ingatlanban tartani a vagyont magas infláció idején? Most a kivárás és felkészülés a legokosabb cselekedet? Mire mit lépjünk? Céges vagy magánvagyonban legyenek az ingatlanjaink?

Ebben az évben a kétévente megrendezésre kerülő Intec és Z vásári kettőshöz egy harmadik esemény, a GrindTec precíziós szerszám és - köszörüléstechnikai szakkiállítás is csatlakozik.

Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel, állattréningekkel és kedvezményekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert szombaton és vasárnap.

Elindult a nevezés a balatoni nyár legnagyobb vízi futamára, a Hervis Balaton-átevezésre. Az első 800 jelentkező extra kedvezményt kap.

Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étele 2023. szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén szombaton Felcsúton.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője