2026. április 8., szerda - Dénes

Eseményfigyelő

2024. január 13-án, szombaton BÖLLÉRFESZT Ecseren! Várjuk a húsok szerelmeseit, a böllér-mesterség szakértőit az Ecseri Tájházba. A disznóvágás egyben hagyományőrzés is. Annak a hagyománynak a továbbvitele,

A világ vezető utazási showja csak B2B résztvevőknek! Kongresszus és kiállítás egyben, exkluzív találkozási pont egy előre kiválasztott beszerzői kör részére.

A FRUIT LOGISTICA nemzetközi kiállításon Berlinben 100 ország 2600 kiállítója várja a 65 000 nemzetközi látogatót: termelőket, kereskedőket, értékesítési láncok képviselőit, valamint csomagolási és logisztikai

Egészen szerencsésen alakul a 2024-es év a munkaszüneti napok szempontjából. Bár három ledolgozós szombattal is számolni kell az évben, sok hosszú hétvégének is örülhetünk: lesznek

Az első számú globális megatrend lett a mesterséges intelligencia boom, ami alapjaiban ír át üzleti modelleket, diszruptálhat iparágakat és felborítja az eddigi játékszabályokat. Egy teljes

Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is

Nem kis feladat hullámvasútban is nyugodtan, kreatívan alkotni tudó, egységes, erős csapatot formálni és tartani. Covid, háború, infláció, recesszió, munkaerőhiány sújtotta éveken vagyunk túl. A

Január első hetében premier előtt lesz látható három film a legendás A24 gyártásában a Toldi moziban (+ a 2023-ban bemutatott Amitől félünk).

A Gardrób Közösségi Vásár az ELTE Gömb Aulában megnyitja kapuit 2024. január 6-án 10-14 óráig. Kinek ne lenne otthon számtalan ruhadarabja, melyet megunt, kinőtt, sosem

2024-ben is bakelit vásáron lehet csemegézni minden hónap első szombatján. A helyszín a Szimpla Kert lesz, az első esemény pedig 2024. január 6-án nyitja meg kapuit

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője