2026. április 7., kedd - Herman

Eseményfigyelő

Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely június 22-től látható – jelentette be Fogas Ottó

Kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, workshopokkal és műterembejárásokkal ünnepli a helyi képző- és fotóművészetet, valamint a debreceni vizuális művészeti képzést május 9. és 12. között az első Debrecen

Elérték a gyermekek azt a kort, hogy élvezik a testmozgást, minden percüket a szabadban töltenék, érdeklődnek a sporteszközök iránt? Itt az ideje hát sportágat választani!

Anyák napja alkalmából, május 5-én 11 órától az ELTE Füvészkertben a legszebb virágok kerülnek főszerepbe. A vezetett séta során a kert virágba borult kincseit járhatjátok

7 jó okunk van arra, amiért érdemes kimozdulni a tavaszi hétvégéken. Erzsébetvárosban 7 hétvégén, 7 helyszínen, több mint 70 programmal várunk mindenkit április 20. és

z első táncház megrendezésének 52. évfordulóján ország-, világszerte ismét számos program várja majd mindazokat, akiket már magával ragadott a népzene, néptánc sodró világa és azokat

Idén is a Kincsem Parkban lesz az ország legnagyobb büfékocsi találkozója! Food truck, rengeteg lóverseny, agárversenyek, gyerekprogramok. Tavaszi Lóverseny és Food Truck

Idén három napon át négy központi helyszínen várjuk Önöket, színes programokkal, bemutatókkal és minden zenei ízlést kielégítő szuper koncertekkel.

Ismét megrendezésre kerül az Eleven Tavasz elnevezésű esemény sorozatunk. Május 3-4 között, ahogy azt már megszokhatta tőlünk a közönség, színes és változatos programokkal várjuk az

A Szabadság híd egy hétvégére újra szabad lesz! Május 3-5. között eltűnnek a hídról az autók, és átveszik a helyüket a pihenő, beszélgető, jógázó, táncoló városlakók.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője