2026. május 24., vasárnap - Eszter

Eseményfigyelő

Miről lesz szó a képzésen? •  Hogyan alakítsunk ki pozitív énképet, és miként erősítsük önbizalmunkat? •  Hogyan csoportosíthatjuk céljainkat? Mik tartoznak a valós, motivátor céljaink

A cégek túlélésének feltétele a likviditás folyamatos fenntartása. A tartós üzleti kapcsolat fenntartása érdekében azonban úgy kell elérni a vevőnél a lejárt tartozások kiegyenlítését, hogy

A Budapest Sportcsarnok (BS) a főváros egyik jelképe, egyben az 1980-as, 1990-es évek szimbóluma is volt. A szomorú évforduló kapcsán felidézzük az aréna nagy pillanatait

A Netflix bejelentette, hogy január 22-én teszi elérhetővé globálisan a Jurassic World: Krétakori tábor (Juassic World: Camp Cretaceous) második szezonját.

Jóval nagyobb károkat okozott és még jelenleg is okoz a második hullám, mint a tavaszi.

Megnyílt szerdán Berlin központjában az egykori NDK-törvényhozás palotája helyén részben rekonstruált Stadtschloss épületében a Humboldt Forum.

Folytatódik a Fehérvári Kézművesek Egyesülete által meghirdetett online adventi vásár. A szervezet honlapján és közösségi oldalán mintegy tucatnyi, a legkülönfélébb mesterségeket űző kézműves kínálja minőségi

Az idei december nagyon más, mint a tavalyi, de ez nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a kulturális és a szórakoztató programokról. Idén ingyen

A Veszprémi Petőfi Színház által elindított „Jót tenni jó Veszprémben!” kezdeményezés keretein belül valósul meg a karácsonyi meglepetésakció.

Egy új online kiállításon mutatkoznak be a William Shakespeare egykori stratford-upon-avoni családi háza helyén feltárt leletek – adta hírül a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője