2026. április 11., szombat - Leó

Eseményfigyelő

Az üzemanyagárak emelkedése már érződhet a fuvardíjakban. A globális ellátási lánc akadozása egyelőre nem veszélyezteti a lakossági csomagok kiszállítását, ugyanakkor a növekvő üzemanyagárak már most

Magyar pszichológus is részt vesz az Elfogadás és Elkötelezettség Terápia elemein alapuló FACT COVID-19 pszichológiai elsősegélynyújtásban. A Covid-19 okozta válság sok mindent megváltoztatott az életünkben,

Űrmérnök és építmény-informatikai mesterképzést indít jövő szeptembertől - Magyarországon elsőként - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).

A szociális szorongás sokféle formában megnyilvánulhat. Egyik fajtája telefonos hívásoktól és beszélgetésektől való félelem, más néven telefóbia. Honnan tudhatjuk, hogy minket is érint-e ez a

Két nonprofit szervezet a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz.

Elhárultak az akadályok a Gellérthegyi sikló megépülése elől. A Népszava úgy tudja, sem a főváros, sem az I. kerület nem emelt kifogást, illetve a katasztrófavédelem,

Az egyik népszerű helyi közösségi csatorna (Gulfbuzz) válogatása alapján bekerült a Magyar Pavilon a Dubaji Világkiállítás 7 kihagyhatatlan látványossága közé.

Eddig is különleges élményben részesülhettek azok, akik a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Hortobágyi Vadaspark szafari programján vettek részt, azonban most egy új szafariautóval bővült

A gödöllői Sulyán Cukrászda "Egy falat Mennyország" sütemény szaloncukor-verziója nyerte el Az év szaloncukra 2021 címet; az idén második alkalommal civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője