2026. január 12., hétfő - Ernő
Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek a hétvégén Balassagyarmaton. A háromnapos rendezvényen megemlékeznek a 175 éve született Mikszáth Kálmánról, és vasárnap tartják a palóc vidék egyik legnagyobb
Maga az út is lehet élmény: dugóban araszolás és idegőrlő parkolóhely-keresés helyett válasszuk a vonatra, buszra, hajóra szóló, kombinált napijegyeket.
A SPAR idén júniusig újabb tizenegy használt sütőolaj-gyűjtőt helyezett ki országszerte, így immár közel félszáz hiper-, és szupermarketben adható le kényelmesen az egyébként környezetszennyező, de
Videóversenyt hirdet 13–19 év közötti fiataloknak a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál.
A Halmúzeum megnyitásával újabb látványossággal bővült Ráckeve idegenforgalmi kínálata. A horgászat és halászat rekvizítumait bemutató tárlatnak a város egyik legrégebbi, az 1500-as évek elején emelt
Több mint félszáz program, köztük komolyzenei és dzsesszkoncertek, színházi előadások, kiállítások, kirándulások, családi és gasztronómiai programok várják a látogatókat augusztus 12-21. között a 31. Zempléni
A siófoki Hajóállomás mellett fekvő Rózsakert és az onnan induló parti sétány a helyi lakosok és a Siófokra látogató vendégek által is igen kedvelt parkja
Célunk, hogy egy adott kisebbségben élő magyar népcsoport, esetünkben a csángó magyarok kulturális értékeit, életét, a csángó embereket minél szélesebb rétegnek bemutassuk.
Ismét várunk minden autóst, motorost és autórajongó látogatót az ország legnagyobb strandolással egybekötött tóparti autós-motoros hétvégéjére!
Autós-motoros gyorsulás, stunt motoros kaszkadőrök, éjszakai tűzijáték show, drift a Kunmadarasi repülőtéren a technika szerelmeseinek.
|
|
40+ recruiTECH és 20+ HRTECH előadó, friss…
Újra együtt a szakma csúcsa! A hazai…
A rövid távú lakáskiadás tilalmára reagálva, úgy…








