2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Eseményfigyelő

A fesztivál látogatói a műfaj örökifjú klasszikusai mellett a kortárs irányzatokkal és alkotókkal is megismerkedhetnek. A képregényrajzolókat alkotás közben figyelheti meg az érdeklődő nagyérdemű, sőt,

Idén novemberben immár a huszadik alkalommal mutatjuk be Budapesten a világ animációs művészetének friss termését az Anilogue fesztivál keretében.

A nagy múltú rendezvénynek idén a Kisfaludy Károly Könyvtár épülete ad otthont.

Eddig sem volt nagy nehézség a határon való átkelés, de mostantól még könnyebb lesz.

Ingyenes sétasorozatot indít Hild József építészeti öröksége nyomán november 20-án az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

Idén két szomszédos fővárosba is utazhatunk az adventi ünnepekre, Budapestről Bécsbe az Advent EuroCityvel, Pécsről Zágrábba pedig Zágráb Advent Expressz néven indul adventi különvonat.

A Lonely Planet útikönyvkiadó megjelentette 2023-as Best in Travel listáját, amelyen – motiváció szerint öt kategóriába sorolva – 30 úti cél kapott helyet.

A koronavírus-járvány lecsengésével idén mindenki duplán pótolta be az elmaradt utazásait, és bár októberben valamelyest visszaesett turizmus, az adventi vásárokra már most hatalmas a készülődés.

2022-től már Zoomon is fogadja a hívásokat a digitális világban egyre jártasabb Mikulás: a szülők és nagyszülők közreműködésével a gyerekek idéntől akár négyszemközt beszélgethetnek a

Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági törekvésekkel összhangban bővítik a turisztikai hálózatot

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője