2025. szeptember 12., péntek - Mária
A 2018-ban nyitott, Anthony Gall tervezte Hotel Clark Budapest az elmúlt év végén kapta meg az ötcsillagos minősítést, a napokban pedig több világszínvonalú elismerést kapott a Tripadvisortól:
Kivilágított és életre keltett pilótafülkék, éjszakai reptérlátogatások, szimulátorok, motor- és hajtóműindítások, interaktív beszélgetések, guruló oldtimer járművek, játékos foglalkozások, kalandos tárlatvezetések – az év legmozgalmasabb éjszakájára
Egy felmérés szerint a magyarok kilencvenöt százaléka változatosabb gyorsételekre vágyik a tipikus amerikai fogások helyett. A gyorséttermi szokásokkal kapcsolatban készült felmérés szerint átlagosan heti egynél
2023. június 3-án indult el a felújított, az Egererdő Erdészeti Zrt. által üzemeltetett Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút első menetrend szerinti járata. A „gördülő állomány” –
Több mint 200 bemutató, verseny, csináld magad akció fogja az idei modell-hobby-spiel kiállítás szakmai programját gazdagítani. Mindezek mellett két, rég nem látott esemény visszatéréséről
A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2023 júniusában is megrendezi a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált.
Újabb elismerésben részesült a WING fejlesztésében megvalósult, és a WING által az Accor szálloda vállalattal partnerségben üzemeltetett ibis Styles Budapest Airport Hotel, amely idén
Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan
Látott már 5000 lóerős sugárhajtású gépjárművet? 2023. június 10-én (szombaton) láthat a Lóerők Éjszakáján! Mi várható még az eseményen? Éjszakai Drift, éjszakai gyorsulás, Stunt Riding,
Egy 2023 februárjában készült felmérés szerint a vásárlók 96 százaléka tervez bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést a hétköznapjaiba a következő hónapokban, 69 százalékuk pedig már vissza
|
Idén már 82. alkalommal Valódi vidéki kavalkád…
2025. szeptemberében újra megnyílik az ARC közérzeti…
Idén már 21. alkalommal találkozik a hazai…