2025. szeptember 12., péntek - Mária

Eseményfigyelő

Pompás illatok és ízek közepette, vidám és családias hangulatban lehet végigkóstolni a harcsából készült ételeket a X. Fonyódi Harcsafesztiválon. A főzőverseny mellett a vásári hangulat

Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A legkedveltebb Házak,

Az idei év újdonsága, hogy Kecskemét és térsége települései Gasztrohéttel várják az érdeklődőket a XXVI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon 2023. augusztus 22 - 26.

Töltsd velünk a nyár utolsó estéit a Hírös Hét Fesztiválon Kecskemét főterén. Programszervezőink és kollégáink már nagyon készülnek, hiszen egy hét múlva ilyenkor már javában

2023. augusztus 24-30. között a teljesen megújult Art+Cinema ad otthont a 10. Vertigo Filmhétnek, ahol premier előtt lesz látható a legendás brit rendező

Szeptember 21-24. között a Bálnában várja az érdeklődőket az összes, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria. A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásáron közel harminc hazai

Kisgyermekes, de akár nagygyermekes családoknak is kiváló program nyáron egy-egy állatkert meglátogatása a strandolás mellett, hiszen oda olyankor is el lehet menni, ha a nap

Közeledik a szeptemberi iskolakezdés, ezért sokan ilyenkor alakítják ki a gyerekszobában a tanulásra alkalmas helyet. Az alábbiakban a magyar tulajdonban lévő Praktiker barkácsáruház szakértői adnak

Sztana Ferenc nevét jól ismerhetik a gasztrovilág szerelmesei, a séf ugyanis számos hazai és nemzetközi szakácsverseny zsűrijében vesz részt. Most egy kis kihagyás után visszatért

Közzétette a Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét árusító cukrászdák listáját a Magyar Cukrász Ipartestület honlapján. A tortákat az érdeklődők 2023. augusztus

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője