2026. január 12., hétfő - Ernő

Eseményfigyelő

torley pezsgoBekerült a hungarikumok sorába a Törley pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő

A hortobágyi puszta varázsa, Európában egyedülálló tágassága, ezernyi színe, árnyalata régóta hívja fel magára az írók, költők, képzőművészek figyelmét. Milyen igaza van az írónak, amikor

A Miskolctapolcai Kalandtúra Park Miskolctól néhány kilométerre, Miskolctapolca szívében a csónakázó tavat ölelő erdő fái között található. A pályák különböző hidakból (vietnami, rönkhíd, lengőhíd, amasonasi

Az OXYGEN ADRENALIN PARK a főváros zajától távol, mégis ahhoz közel (egy órányi távolságra) a Mátra déli lejtőjén található. A 16 hektárnyi területen kialakított parkban

A 4 méter magasságban lévő 29 feladatból álló kötélpálya, mely a festői Maros folyó mellett húzódik, igazán nagy izgalmakat nyújt azoknak, akik próbára akarják tenni

A Kerekerdő Kalandpark kialakításánál fontos szempont volt, hogy az ide érkező családok minden korosztályának tudjon élményeket, kikapcsolódást, kalandot nyújtani. 3 éves korig Manópálya, állatsimogató, erdei

Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen Medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. Közel

Teszteld ügyességed különböző akadályok között! Próbáld ki magad a föld fölött! Szerezz izgalmas pillanatokat, küzdd le a Mókuskaland Élmánypark változatos, bátorságpróbáló állomásait! Ha új élményre

"Zárják szívükbe a csöppnyi Afrikát, melyet oly nagy szeretettel létesítettünk itt, a Balaton partján. Vigyék el hírét és térjenek vissza hozzánk" – invitálja a vendégeket

rendezditt gesztesi karolyA Rendezditt.hu reklámfilmjében szerepel Gesztesi Károly, aki a filmben egy

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője