2025. november 14., péntek - Aliz

Eseményfigyelő

sztefremA Szent Efrém Férfikórus és a Budapesti Énekes Iskola közös koncertje. A két együttes

fufa tankertAz ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500

gyerek2Az évek óta hagyományosan megrendezett városi, Szentendrei Gyereknap ebben az évben nemcsak a kisgyermekeknek ünnepe

szallodaszobaSorra érkeznek a szurkolói foglalások a júliusi vizes vb idejére a fővárosi szállodákba, az átlagos

piknik1Végre itt az igazi tavasz, amikor szinte minden percünket, amit csak lehet, kint töltenénk a

sporteszkozA Nagy Sportágválasztó célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva

mam 234210 380685 deA Stage|Set|Scenery vezető szakvásár a színház technológia, film-, színpad, fény-, hang-

vitorlas2017. május 12-14. között a Hajógyári Kikötőben tartják meg a balatonfüredi interaktív hajókiállítást, mely ezernyi

borfesztÍzek, illatok, tájak, hangulatok –merítés a legjobb borászatokból, sajtokból, pálinkákból, kézműves termékekből. A gazdag gasztronómiai

kave1A hazai kávékultúrában jelentős fejlődésnek lehetünk szemtanúi, sőt egyre többen választják hivatásuknak a barista szakmát.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője