2026. május 24., vasárnap - Eszter

Eseményfigyelő

nagybaniAz infrastruktúra fejlesztését és az információáramlás fontosságát hangsúlyozta Házi Zoltán, a Budapesti

bukkinemzetiparkA MagyarországOn versenyre 70 nevezés érkezett idén – ebből választotta ki

sarkanyhajo2A balatonföldvári kikötőben június 23-án 5. alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó gyorsulási

palotajatekokVisegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az

zsinagogakejszakajaSok polgártársunk még sosem járt zsinagógában, ezért összeszedtünk 6+1 érdekességet, amit a

barackA Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. Programjai minden korosztály számára

lekvarfesztivalLégy részese a Látrányi Lovagregénynek és utazz velünk a középkori Látrányba! Kóstolj

bablevesAz idei évben ismét megrendezésre kerül a Monoki Babfesztivál. Változatos programokkal várják

palacsintaMinden év július második hétvégéjén rekordmennyiségű palacsinta sül Derekegyházon. A palacsintasütés a

halaszle2018-ban is megrendezik Baján a Bajai Halfőző Fesztivált. A rendezvény sikerét garantálja a Duna és

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője